Zöld utat kaptak a Mikolaj által mellőzött magyar történelemtankönyvek

2011. július 26. - 15:19 | Belföld
Megfelelnek az állami kerettantervnek a gimnáziumok számára készült Történelem 1. és 2.-es tankönyvek, ezért ismét felkerülhetnek a tankönyvrendelési listára, tudtuk meg Juhász Lászlótól, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetőjétől.

„Egyelőre csak szóban kaptuk meg a jó hírt, a hivatalos értesítésre még várnunk kell” – közölte Juhász, aki emlékeztetett, a Ján Mikolaj (SNS) vezette oktatási minisztérium 2009-ben vette le a hivatalos tankönyvlistáról a szlovákiai magyar történészek tollából származó tankönyveket.  „Több hónapos tárgyalás után sikerült elérnünk, hogy a minisztérium felülvizsgálja a tárca korábbi vezetésének döntését, és ismét taníthassanak a Kovács László, Simon Attila és Simon Beáta által elkészített, úttörő jellegű tankönyvekből, melyek tartalmazzák mind a szlovák, mind a magyar történelem fontos mozzanatait” – tette hozzá a főosztályvezető.

Mint megtudtuk, a kormányhivatal illetékesei kedden ismét tárgyalóasztalhoz ültek az oktatási tárca és az Állami Pedagógiai Intézet munkatársaival, hogy a földrajzi nevek tankönyvbeli használatának gyakorlatáról egyeztessenek. A tárgyaláson részt vettek a Gramma Nyelvi Iroda és a Szlovák Pedagógiai Kiadó munkatársai is.

„Azt szerettük volna, hogy a szaktárca adjon ki részletes utasítást a tankönyvkiadók számára, hogyan kell értelmezni a törvény szűkszavúan rendelkező előírásait. Kiderült azonban, hogy az oktatásügyi törvény nem teszi lehetővé az ilyen, kötelező érvényű módszertani útmutató kiadását” – magyarázta Juhász, aki szerint ezt a kérdést a tanügyi törvény készülő módosításának kidolgozásakor rendezik.

A minisztérium illetékesei és a kormányhivatal kisebbségi főosztályának munkatársai a megbeszélés során egyetértettek abban, hogy a hatályos jogszabály értelmében elegendő a tankönyvbeli első előforduláskor, zárójelben feltüntetni az adott földrajzi név szlovák változatát, ahogy az a 2002 és 2006 között jóváhagyott tankönyvek esetében a bevált gyakorlat volt. „A gyakorlat sajnos mostanáig az volt, hogy a Ján Mikolaj minisztersége idején jóváhagyott tankönyvekben az összes földrajzi név után fel kellett tüntetni a szlovák megfelelőt. Erre azonban a törvény jelenleg sem kötelezi a kiadókat” – emlékeztetett a főosztályvezető.

-para-