Az OKS szerint hátrányos helyzetbe kerül a szlovák borászat a fogyasztási adóval

2011. július 29. - 14:00 | Belföld
Az OKS jelezte, hogy nem támogatja a parlamentben az alkohol fogyasztási adójának emeléséről szóló törvényt, amennyiben a kormány azt beterjeszti.

Az OKS képviselői szerint a jelenlegi törvénykezés elegendő, és megfelel az európai standardoknak. Peter Zajac, a párt elnöke szerint a törvényjavaslat ugyanis egy szintre emeli a borászatot a többi alkoholtermék előállításával, ennek megfelelően pedig hátrányos helyzetbe kerülnének a szlovákiai borászok. Azzal érvelt, hogy az Európai Unió tagországaiban a borászat kiemelt helyzetben van, és nem jellemző a nullától eltérő fogyasztási adó a borokra. Amennyiben pedig Szlovákiában bevezetnék a fogyasztási adót ezen a területen, akkor hátrányos helyzetbe kerülnének portékájukkal a szlovák borászok, mivel boraik árát emelniük kellene.

Zajac véleménye szerint ez a borászok számára a működési és adminisztratív költségeik emelkedésével is jár, végeredményben pedig az ágazat hanyatlásával, valamint a munkanélküliség emelkedésével járhat. További következményként hozta fel, hogy a fekete piac is felélénkülne, és az ÁFA-ból származó bevétel pedig csökkenne. Magyarország példáját említette Zajac, ahol nemrégiben szintén megpróbálták bevezetni a nullánál magasabb fogyasztási adót a borokra, ám azt rövid időn belül vissza is vonták.

SITA/para