Egyelőre kevesen támogatják Harabin likvidálását a Facebookon

2011. augusztus 28. - 15:01 | Belföld
A Polgári Konzervatív Pártnak (OKS) egyelőre nem sikerült masszív nyomást gyakorolnia a nyilvánosság által Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke távozása érdekében, pedig a Facebook közösségi portálon egy ezt célzó csoportot is létrehoztak.

Peter Zajac, az OKS elnöke néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy a párt az "Utolsó ítélet Harabin felett" (Posledný súd nad Harabinom) elnevezésű Facebook-csoport megalapításával szeretne nyomást gyakorolni Harabin távozása érdekében. Zajac szerint akkor lenne hatékony a kezdeményezés, ha 10-100 ezer ember támogatná a csoportot. A valóságban azonban jelenleg 1600 körüli a támogatók száma.

Zajac ugyanakkor nem gondolja, hogy az embereknek közömbös volna Harabin ténykedése. "Az oldal egy civil kezdeményezésből született, a jelenlegi állapot abból adódik, hogy még csak egyetlen sajtótájékoztatónk volt az ügyben" - vélekedett. Hozzátette, hogy ez ügyben nagyobb aktivitást tanúsítanak a jövőben.

Az OKS Harabinhoz való hozzáállását tükrözi az is, hogy kiálltak Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) igazságügyi miniszter mellett, aki a közelmúltban már a harmadik fegyelmi eljárás indítására irányuló javaslatot nyújtotta be Az Alkotmánybíróságra a Legfelsőbb Bíróság elnöke ellen, amelyben már azt javasolja, hogy Harabint fosszák meg talárjától. Žitňanská úgy véli, Harabin a szlovák igazságszolgáltatás legnagyobb szerencsétlensége már hosszú távon, és itt az ideje, hogy mindannyian, de elsősorban a nyilvánosság kijelentse, hogy ebből elég.

SITA/para