Bugárék az LMP politikusaival tárgyaltak

2011. szeptember 23. - 14:02 | Belföld
PÁRKÁNY – A szlovákiai Híd és a magyarországi Lehet Más a Politika (LMP) pártok parlamenti képviselői a két ország aktuális belpolitikai helyzetét vitatták meg pénteki találkozójukon. „Tájékoztatást kaptunk a választójogi törvény jelenlegi helyzetéről, és megtudtuk azt is, hogy az LMP nem támogatja a novemberben elfogadásra kerülő törvényt ” – mondta el a párkányi találkozó után Vörös Péter, a Híd parlamenti képviselője.

A Híd politikusai beszámoltak magyarországi kollégáiknak az eurómentő-csomag elfogadásának kapcsán kialakult helyzetről, valamint kitértek a szlovák állampolgársági törvény módosításával kapcsolatos kérdésekre is. „Elmondtuk, hogy a Híd sosem fogja támogatni egy olyan törvény elfogadását, mely lehetővé teszi a szlovák állampolgárság elvesztését egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt, valamint beszámoltunk arról is, hogy a jelenlegi törvény ügyében az Alkotmánybírósághoz fordultunk” – fűzte hozzá Vörös.

A tárgyaláson szóba került a Pázmány Péter Alapítvány mellőzésével nemrég új alapokra helyezett oktatási-nevelési támogatás is. „A magyarországi partnerek véleménye megegyezik a miénkkel: a szlovák-magyar kormányközi vegyes bizottságnak a lehető leghamarabb rendeznie kellene a kérdést” – árulta el Vörös.

A találkozón Vörös Péter mellett részt vett Bugár Béla, a Híd elnöke, Pfundtner Edit és Vörös Péter parlamenti képviselők, valamint Bara Zolán külügyi tanácsadó, az LMP részéről pedig Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Berze Márton külügyi szakszóvivő.

-para-