Még nem érkeztek meg az oktatási-nevelési támogatások Szlovákiába

A szeptember végére ígért magyarországi oktatási-nevelési támogatást még egyetlen szlovákiai magyar család sem kapta meg.

Az Új Szó információi szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága arra hivatkozott, hogy a folyamatot egyes kérvényezők hiányzó személyi és egyéb adatainak pótlása lassítja ennyire.

A támogatások kifizetése már szeptember elején megindult, állítja Lukács Bence Ákos főosztályvezető-helyettes.

„Elsőként olyan kisebb magyar népességű régiókban kaphatják kézhez a támogatást, mint Horvátország vagy Muravidék magyarlakta részei” – árulta el. Hozzátette, mind az érintettek, mind a sajtó értesülni fog arról, amikor a felvidéki kedvezményezettek számára is folyósítják az összeget.

A Kárpát-medencében közel 250 ezer igénylő van összesen.

A Bethlen Gábor Alapkezelő élén történt személycserék a pályázatoknál adminisztrációs nehézségeket okoztak – állítja Jókai Tibor, a szlovákiai magyar pedagógusszövetség titkára. „Az előző és az új vezetés jogköreinek cseréjét meg kellett várni. A Nemzetpolitikai Államtitkárságtól úgy tudom, hogy pár napon belül elkezdődhet az utalás. Hogy ez a pár nap kettő, öt, vagy tíz, azt nem tudom megmondani” – nyilatkozta az SZMPSZ titkára. Hozzátette, információi szerint a 47 ezer 500 szlovákiai kérvényből eddig több mint 43 ezret hagytak jóvá.

A pályázati kiírásban ugyanis az szerepelt, hogy azok a diákok, akik már betöltötték tizennyolcadik életévüket, egyéni elbírálás alá esnek, ezeknek a feldolgozása zajlik most. A 18 év feletti pályázóknak tehát vélhetően még tovább kell várniuk a támogatásra - írja az új Szó.

(MTI)