Euró-mentőcsomag: Radičová felajánlotta lemondását...

2011. október 10. - 15:11 | Belföld
Az SDKÚ-DS, a KDH és a Híd párt a Koalíciós Tanács hétfői ülésén még egyszer megpróbált egyezségre jutni az euró-mentőcsomagot elutasító SaS-szel.

Radičová felajánlotta lemondását

A Koalíciós Tanács ülése fél hétkor véget is ért, nem sikerült egyezségre jutni. Peter Zajac OKS-elnök szerint kedden délelőtt folytatják. Ezt megerősítette Bugár Bélais, aki szerint továbbra is nyitott maradt néhány lehetőség.

Iveta Radičová az SDKÚ-DS elnökségének ülésén közölte, hogy amennyiben nem sikerül megegyezniük az SaS-szel, benyújtja lemondását - erősítette meg a Sme hírportálja számára több személy a párt környezetéből. Többen állítólag azt tanácsolták neki, hogy inkább hagyja, hogy a kormány iránti bizalmi szavazást összekössék a mentőcsomagról való voksolással.

A SITA hírügynökség információi szerint három lehetőséget vázolt fel a kormányfő: bizalmi szavazással kötik össze a mentőcsomagról való szavazást, lemond, ha nem hagyják azt jóvá, illetőleg lemond még a szavazás előtt, hogy új teret nyisson a megegyezésre.

Radičová a Koalíciós Tanács ülésén hangsúlyozta, hogy saját akaratából, nem pedig mások nyomására ajánlotta fel lemondását, ahogy azt Richard Sulík korábban állította.

A kormányfő a tanács ülését követően közölte, hogy reggelig eldönti, milyen fellépést javasolt a mentőcsomag kapcsán. Döntését a koalíciós pártok reggel 9 órai találkozásán jelenti be. Újságírók előtt közölte, hogy az elmélyőlő válság sürgető döntéseket követel. "Szlovákia nehezen birkózna meg egyedül a problémákkal. A nemzetek feletti programok nélkül nehezen vészelnénk át ezt az időszakot" - jelentette ki.



A pártok vezetése visszavonult a pártközpontokba, ahol tovább folytatják tanácskozásaikat.

Radičová az SDKÚ székházánál azt mondta, nagyon csalódott az események alakulása miatt. A kérdésre, hogy van-e kedve tovább kormányozni, azt válaszolta, "ez nem a kedvről szól, hanem a lehetőségről".

Újabb javaslattal állt elő az SDKÚ

Az SDKÚ állítólag olyan javaslattal állt elő, amely szerint az eurozónával kapcsolatos összes, szlovák kötelezettségvállalást érintő javaslatot a kormánynak és a parlament költségvetési bizottságának kellene jóváhagynia.

Javaslatukban írnak az SaS által javasolt bizottságról is, ám annak csak javaslattevő, nem pedig döntő jogkörei lennének, és nem lenne a tagoknak vétójoguk. Egy ilyen konstrukció esetén azonban a kormányban a koalíció többsége leszavazhatná az SaS-t, míg a bizottságban az ellenzék segítségével hagyhatnák jóvá az egyes javaslatokat.

Sulík szerint le akarják mondatni Radičovát

Richard Sulík szerint az euró-mentőcsomag mára csak egy indok lett, a háttérben szerinte ugyanis azon munkálkodnak, hogy Radičovát lemondassák. A Koalíciós Tanácsot megelőző sajtótájékoztatóján ugyanakkor nem árulta el, hogy ki gyakorolhat nyomást ez ügyben a kormányfőre. "Némelyeket nem érdekli a mentőcsomag, valamint a masszív károktól való védelem, csak kényszeríteni akarják Iveta Radičovát a lemondásra.

Az SaS elnöke hangsúlyozta, hogy a mentőcsomag ellentétben áll a kormányprogrammal. "Elutasítjuk a felelősségvállalást a kormány széteséséért és Robert Fico visszatéréséért. Felszólítjuk a kormányfőt, ne hagyja magát belerángatni a hatalmi játékokba" - így Sulík.



Sulík állítja, hogy álláspontjukon nem változtatnak, és az SaS kedden nem fogja támogatni az euró-mentőcsomagot. "Ahelyett, hogy Európa a megoldáson gondolkodna, egy olyan intézkedésen törik a fejüket, ami csak ront a helyzeten" - jelentette ki. Szerinte Radičová felelősséget vállalt a szlovák tárgyalások eredményességéért, és volt rá esélye, hogy kivonja Szlovákiát a mentőcsomag hatálya alól úgy, hogy ne blokkoljon abban másokat, és egy cent se hagyja el az országot. Az utolsó pillanatban azonban mégis olyan jelet bocsátott ki Szlovákia, miszerint a mentőcsomagot jóváhagyják.

Bugár: Az SaS csak kifogásokat keres

Bugár Béla (Híd) szerint az SaS csak az okokat keresi, miért ne kéne megszavaznia a mentőcsomagot. Véleménye szerint, ha Radičová nem szeretné összekötni a holnapi voksolást a kormány iránti bizalmi szavazással, akkor a miniszterek nem fognak ilyet javasolni. "Ez az ő dolga, mi nem fogjuk ebbe belekényszeríteni" - mondta.



Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) szerint Sulíkéknak fel kéne ismerniük, hogy mi is jó az egységes Európa számára. Ivan Mikloš is elcsodálkozott azon, milyen konstrukciókat tud kitalálni Sulík, hozzátette, hogy ha tényleg arról volna szó, hogy megegyezzenek, akkor a tárgyalóasztalnál vitáznának és nem a média előtt.

Igor Matovič olyan érzésekkel érkezett a Koalíciós Tanácsra, hogy a jelenlegi kormánykoalíció utolsó tanácskozására ül be. Nem érti a három koalíciós párt hozzáállását, ugyanis szerinte az SaS javaslata valóban jó.

Várakozások

Amennyiben nem sikerül megegyezniük, az SDKÚ-DS valószínűleg javasolni fogja, hogy az euró-mentőcsomagról való szavazást kössék össze a kormány iránti bizalmi szavazással. Ezt azonban elsőként a párt elnökségének, majd a kormánynak is jóvá kellene hagynia. Pavol Abrhan (KDH) azonban kijelentette, hogy ha maga Iveta Radičová javasolja a bizalmi szavazást, akkor azt támogatni fogják.

Az SaS korábban hangoztatta, hogy az euró-mentőcsomag emelését akkor támogatják, ha az Európai Stabilizációs Mechanizmust, vagyis a tartós mentőcsomagot elutasítják. A másik három párt azonban ezt nem fogadta el.

Iveta Radičová a hétvégén újabb kompromisszumos megoldással állt elő, ám a Reuters hírügynökség egy kormányközeli forrásra hivatkozva közölte, hogy az SaS állítólag azt is elutasította. "Még nem sikerült megegyeznünk az SaS-szel. Radičová javaslatát elutasították, megpróbáljuk azt módosítani" - közölte a meg nem nevezett forrás. Jozef Kollár frakcióvezető szerint az SaS korábbi két javaslatát kínálja fel, amelyből már nem akarnak engedni.

SITA/Sme/para