Szlovák-magyar együttműködés a 2013-as kassai EKF-programban

2011. november 3. - 18:56 | Belföld

Magyar közreműködéssel valósul meg Kassa 2013-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozatának számos eseménye, például a Márai Sándor írót bemutató rendezvények egy része.

A kassai EKF-program vezetői csütörtökön a budapesti Szlovák Intézetben számoltak be a sajtónak a 2013-ra tervezett programokról. Flóra Ondová Reiter, a Márai-projekt vezetője elmondta, hogy az íróval összefüggő programokra összesen 160 ezer eurót kapnak. A projekt elemei közül példaként említette, hogy a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM) közösen kulturális túraútvonalakat állítottak össze. Egy leporelló formájú térképen kilenc kassai és hat budapesti útvonal szerepel azokból a helyekből, ahol Márai gyakran megfordult.

Ötvenhárom perces dokumentumfilm is készült Márai kassai és budapesti életéről Széllel szemben címmel. A magyar fejezetet Enyedi Ildikó, míg a szlovákot Martin Stelbasky rendezte. A filmet pénteken délután mutatják be a PIM-ben, majd az alkotás a kassai Márai-emlékszobába kerül, ahol folyamatosan  fogják vetíteni, de a szlovák televíziók is érdeklődnek utána.

Ján Sudzina, a kassai EKF-program igazgatója elmondta, hogy mintegy 60 millió euróból gazdálkodhatnak, amelyet elsősorban renoválásokra szánnak, új létesítményt nem építenek. A különböző rendezvények megszervezéséhez számítanak a szponzorokra is, eddig 32 cég jelezte, hogy támogatja a programsorozatot - tette hozzá.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy Miskolccal eddig is jó testvérvárosi kapcsolatokat ápoltak, régóta megrendezik a Visegrádi Napokat, a vándor dzsesszfesztivált és rendszeresek a színházak és a képzőművészeti galériák közti cserék. Ján Sudzina hozzátette: reméli, hogy ez az együttműködés Miskolccal még intenzívebbé válik 2012/2013-ban.

Peter Germuska, az EKF turisztikai és vidékfejlesztési menedzsere a 2013-ra tervezett kassai programok közül kiemelte a Fehér éjszakát, amelyen interaktív fényinstallációk segítségével a látványt akár maguk a látogatók is alakíthatják. Idén volt az esemény premierje és a negyedmilliós város negyede, mintegy 50 ezer ember volt kíváncsi rá - hangsúlyozta Peter Germuska.

Megrendezik - az idén már szintén "kipróbált" - Park Fesztivált is koncertekkel, gyermekprogramokkal, és figyelnek a hosszú hétvégekre, amelyekre tematikus programokkal készülnek.

Sonja Jelínková, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviselője bejelentette, hogy a tervek szerint a 2013-as magyar Utazás kiállításon Kassa lesz a fővendég.

MTI