Čarnogurský ajánlja Ficoékat a KDH-nak

2011. november 6. - 11:12 | Belföld
Ján Čarnogurský, a KDH korábbi elnöke Facebook-profilján értekezett arról, hogy sokan abba az irányba nyomják a jobboldali pártokat, hogy azok kijelentsék, a választások után nem lépnek koalícióra a Smerrel, holott Szlovákiának éppen arra volna szüksége.

"Szlovákiának a választások után nagykoalícióra van szüksége, tehát a választásokat valószínűsíthetően megnyerő Smer-SD, és egy, kettő, vagy három jobboldali párt koalíciójára" - jelentette ki. Čarnogurský szerint motiválhatná őket ebben az elharapódzó gazdasági válság, valamint egyéb megrázkódtatások, köztük az európai berendezkedés összeomlásának veszélye.

Rámutatott, hogy az elmúlt húsz év tapasztalataiból leszűrhető, hogy egy stabil kormányt csak egy nagykoalíció tud biztosítani, míg a bal- vagy a jobboldal mellőzése ennek ellenkezőjéhez vezet.

"A jobboldalnak olyan új pártokat is be kellett vennie a koalícióiba, amelyek semmilyen politikai múlttal nem rendelkeztek, ellenben vállalkozói szempontok alapján működtek, mint az SOP, az ANO vagy az SaS. A koalíció része volt mindig egy magyar párt is, amelynek követelései gyakran az elfogadhatóság határán mozgott. A baloldali koalícióknak, Mečiartól (ĽS-HZDS) Ficoig (Smer-SD) pedig maga mellé kellett vennie az SNS-t az összes destruktív belpolitikai nézetével, és azzal, hogy a külföld számára elfogadhatatlan" - jegyezte meg.

A KDH volt elnöke emiatt arra apellál, hogy saját volt pártja ne utasítsa el a rá nehezedő nyomás következtében a Smerrel való együttműködést, amely alternatívája az SaS-szel való koalíció lenne, amelynek célkitűzései viszont szerinte nincsenek összhangban a kereszténydemokratákéval.

"A médiában az is megjelent, hogy végeredményben még az SaS is lehet a jobboldal vezetője, miközben senki nem veszi észre az ő, illetve például a KDH programja közti ellentmondást. Automatikusan azzal számolnak, hogy a KDH alárendeli magát" - folytatta. 

Čarnogurský szerint a KDH az SDKÚ-val kötött koalíciókban fokozatosan veszti el identitását, és szerinte éppen egy SDKÚ-nélküli koalícióban nyerhetné azt vissza.

Sme.sk/para