VÉSZHELYZET: Radičová kész kihirdetni keddtől

2011. november 25. - 13:29 | Belföld
"Azért jöttünk, mert szeretnénk egyezségre jutni" - állítják az orvosi szakszervezet vezetői, Marian Kollárral az élen. Iveta Radičovával tanácskoznak.

Kollár kijelentette, az érdekük az, hogy az orvosok december 1-től továbbra is a kórházaknál maradjanak. Arról is tájékoztatott, hogy délelőtt kaptak a kormánytól egy új memorandumról szóló javaslatot, ami jelentősen eltér a szerdán bemutatott változattól. Többek között tartalmazza a garanciát arra, hogy a felmondásukat benyújtó orvosokat visszaveszik az eredeti munkahelyükön, ami Kollár elmondása szerint az előzőben nem volt.

Az Orvosi Szakszervezeti Szövetség szerdán este találkozott legutoljára Iveta Radičovával. A mintegy hatórás tanácskozás azzal ért véget, hogy az orvosok elutasították a kormány javaslatát, miszerint minden kórházi orvos 300 euróval keresne többet a jövő évtől. 

Ezt követően csütörtök este az egyes szakszervezetek vezetői találkoztak Besztercebányán. A találkozó után kijelentették, hogy továbbra is kitartanak elutasító álláspontjuk mellett, még Ivan Gašparovič szükségállapottal való fenyegetése ellenére is. 

Radičová: A kormány kész a szükségállapot kihirdetésére

Iveta Radičová a köztársasági elnökkel való pénteki találkozója után kihirdette, a kormány készen áll a szükségállapot kihirdetésére, amennyiben az orvosi szakszervezet képviselői nem írják alá a kormány memorandumát.

Elmondta, hogy a kormány a szakszervezet 10 követeléséből kilenc esetében jelentős engedményeket tett, beleértve az orvosi béreket is. Ugyanakkor, mint hozzátette, az állami költségvetés keretei fölé nem tudnak menni.

Radičová emlékeztetett, hogy 2009-ben épp az orvosok jelentették ki, hogy a krízishelyzetre tekintettel nem fogják követelni a bérek emelését. "Ugyanazok az orvosok a kormány 30%-os béremelési javaslatát elégtelennek tartják" - mondta.



Gašparovič számára úgy tűnik, hogy a szakszervezetek nem úgy lépnek fel, mint akik kompromisszumokkal akarnak elfogadható megoldáshoz jutni. Figyelmeztetett a szlovák gazdaság jelenlegi állapotára, elmondása szerint a szükségállapot az egyetlen megoldás, ami következhet az elutasítást követően. Véleménye szerint sem a kormány, sem az államfő nem várhat, míg valaki amiatt veszti életét, mert nincs orvos.

Radičová hangsúlyozta, az orvosoktól függetlenül ő aláírja a memorandumot, amely elmondása szerint tartalmazza a Munkatörvénykönyv rendelkezéseinek kivívását, a diagnózisok alapján történó értékelésekre való felkészülés felgyorsítását, korrupcióellenes intézkedéseket, az etika növelését az orvos és a beteg viszonyában. Benne foglaltatik továbbá, hogy nem büntetik meg azokat az orvosokat, akik már beadták felmondásukat, de visszavonják azokat. Az egyetlen kérdés, ami nyitva maradt, a béreké, a kormány viszont Radičová szerint kitart a 300 eurós emelés mellett.

Kezdődik: A Roosevelt klinika bezárta hematológiai osztályát

A Besztercebányai F. D. Roosvelt kórház ideiglenesen bezárja vagy összevonja azon osztályait, amelyekben december 1-től orvoshiány fenyeget. A betegeket már szállítják át más részlegekre.

Az intézkedés egyelőre a hematológiai osztályt érinti, a betegeket szállítják át a fertőzési osztályról is, míg a plasztikai sebészetet a sebészettel vonják össze.

A kórház igazgatóhelyettese, Juraj Šváč úgy nyilatkozott, a hematológiai osztály már nem működik, ugyanis két orvossal azt képtelenek fenntartani. A többiek benyújtották felmondásukat. Ha visszavonnák, minden visszatérhetne a régi kerékvágásba.

Az intézkedés mintegy tíz személyt érint. Az onkológiai betegeket az onkológiai osztályra helyezték át, ahol az igazgatóhelyettes szerint teljes ellátásban részesülnek. A többi beteget az osztályról a belgyógyászatra szállították át.

Fokozatosan próbálják megoldani a fertőzési osztály helyzetét is. Aki a környezetére fertőző, azt egyelőre ott hagyták. A többieket a betegségüknek megfelelő osztályra viszik át.

A kórház vezetése egyúttal a környékbeli kórházakkal is megegyezett, hogy amennyiben szükséges, hozzájuk szállítják a betegeiket.

A kassai L. Pasteur is készül a vészforgatókönyvre

A kassai L. Pasteur kórház mindent megtesz annak érdekében, hogy a sürgősségi ellátás december 1. után is képes legyen ellátni a betegeket, és a további betegellátás is zökkenőmentesen folyjon - közölte a kórház szóvivője, Jaroslava Oravcová.

A kórház jelenleg 168 felmondás tart nyilván, a korábbiak közül 70-en már visszavonták a felmondásukat, és a szóvivő elmondása szerint továbbiak várhatók. Ez a szám mintegy ötödét jelenti a kórház orvosainak, összesen 800-an vannak. Ugyanakkor készülnek a vészforgatókönyvre, ami december 1-je után állhat be.

Oravcová kijelentette, hogy a kórház már 25 új orvost vett fel, és továbbiakkal tárgyal. Azt mondta, december 1-jétől veszik fel őket, amennyiben a régi orvosok nem vonják vissza felmondásukat.

Emellett jövő hétfőtől leállítják a újonnan tervezett fekvőbeteg ellátást. Amennyiben szükséges, részlegeket vonnak össze, illetve orvosokat irányítanak át a szükséges pozíciókra. Megegyeztek egyúttal a kassai mentőszolgálatokkal az esetleges betegátszállításokról.

Oravcová közölte, felkészültek a szükségállapot kihirdetésére is.

SITA/para