VÉSZHELYZET: Rejtély, mit lépnek majd az orvosok...

2011. november 27. - 14:41 | Belföld
Marian Kollár szakszervezeti vezető szerint a kétezer felmondott orvos nélkül az egészségügyi ellátás semmilyen formája nem működne.

Az orvosoknak december 1-én jár le a felmondási idejük. "Az egészségügyi ellátás és annak minősége teljesen korlátozva lenne" - közölte a Markíza vasárnapi vitaműsorában. Elmondta azt is, hogy ők nem álltak fel a tárgyalóasztaltól, mert folytatni akarják az egyezkedést, ugyanis felelősséget éreznek a pácienseik iránt. Szerinte nem tartják túszként fogva a betegeket. Kijelentette, senkit nem akarnak megrémíteni, úgy vélte, mindent a páciensek érdekében tesznek.

Kollár nem árulta el, mit lépnek majd, ha a kormány szükségállapotot hirdet. Annyit mondott, akkor reagálnak majd rá, ha már kihirdették. Hozzátette, hogy ha lejár a felmondási idejük, azt követően nem mennek dolgozni.

A kormány még a felmondási idő lejárta előtt szükségállapotot hirdethet. Kollár azt mondta, hogy attól is függ majd a reakciójuk, hogy milyen módon rendelik be az orvosokat a munkahelyükre.

Kollár bámulatosnak nevezte, hogy amiatt akarnak szükségállapotot hirdetni, mert valaki nem hajlandó dolgozni a béréért. Kétségbe vonja azt a kijelentést is, hogy a kormány 300 euróval emelné az orvosok bérét, ugyanis mint azt a memorandumban is leírták, az emelés legfeljebb 300 euró lenne. Úgy véli, hogy a valós emelés ennél jóval kevesebb is lehet. Hozzátette, hogy a legtöbb ember valószínűleg nem kapna semmit.

A kérdésre, hogy nem kellene-e elfogadniuk ezt a javaslatot, Kollár úgy reagált, hogy az orvosok 20 éve válságban élnek. Ezt ugyanis nem tartja elegendőnek az elmúlt húsz évért. Elutasította ugyanakkor azt az értesülést, hogy csaka felmondásukat benyújtó orvosok béremeléséért harcolnak.

Kollár szerint Ivan Uhliarik miniszter több mindenben nem mondott igazgat, és a memorandum számos eleméről nem született még végleges megegyezés. Nem ért egyet azzal sem, hogy javasolták a mentők használatáért való illeték bevezetését, mindössze akkor, ha azt valakik kihasználják.

SITA/para