Slota pert vesztett a dunamocsi polgármesterrel szemben

2011. december 1. - 12:43 | Belföld
Pert nyert első fokon Ján Slotával, az SNS elnökével szemben Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester.

Az SNS elnöke azért perelte be Banait, mert az kijelentette: Slota minden tette politikailag motivált, még az is, ha köpköd vagy vizel.

Az ügy előzménye, hogy idén áprilisban Slota feljelentést tett a főügyészségen, amiért a komáromi járásbeli Dunamocson egy házra egy magyar lobogót, illetve egy árpádsávos zászlót tűztek ki. Ez utóbbi szerinte a Jobbik zászlaja, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett alapvető emberi jogok eltiprására törekvő csoportok népszerűsítésének bűntette miatt.

A zászlóügyben akkor megszólalt Banai Tóth Pál dunamocsi polgármester is, aki úgy vélte, hogy semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem történt. A JoJ kereskedelmi tévének nyilatkozva kijelentette: "Már megszokhattuk Slota úrtól, hogy minden, amit tesz, politikailag motivált. Akkor is, ha köpköd, akkor is, ha vizel a balkonról."

Az SNS és elnöke nyilvános bocsánatkérést követelt, amit Banai visszautasított. Slota ezután feljelentést tett rágalmazásért, és polgári pert is indított jó hírnevének megsértése miatt, s a bocsánatkérésen túl 1000 eurót követelt. Pártja közleményben idézte fel, hogy a néhány éve Slota balkonos vizeléséről író Nový Čas bulvárlap elveszítette az ezzel kapcsolatos pert, és bocsánatot kellett kérnie.

A rágalmazás ügyében az ügyészség nem találta megalapozottnak a feljelentést, így nem emeltek vádat. A polgári perben pedig szerdán született első fokú döntés: a zsolnai járásbíróság elutasította az SNS elnökének keresetét.

Banai elmondta, a per során azzal érvelt: ő nem állította, hogy Slota a balkonról vizelt és köpködött, csak arra utalt, hogy a pártelnök zászlóügyben tett feljelentése politikailag motivált volt, s ezáltal akart bekerülni a sajtóba, ahogy ez a korábbi esetekben is történt. Leszögezte: jó hírnevét csak annak lehet megsérteni, akinek van.

Slota egyelőre nem fellebbezett.

(MTI)