Gorilla: Haščák és Fico találkozóját eddig csak egyikük utasította el...

2012. február 27. - 11:39 | Belföld

Jaroslav Haščák, a Penta társtulajdonosa pénteken már elutasította, hogy a lehallgatott lakásban találkozott volna Robert Ficóval, utóbbi azonban a Sme kérdésére még hétfőn sem cáfolta.

A SIS által készített Gorilla-iratok szerint a találkozóra 2006-ban került sor Pozsony központjában. Fico mindazonáltal eddig csak azzal kommentálta az abban leírtakat, hogy egy kólaivás, amit állítólag "elkövetett" a lakásban, nem számít bűncselekménynek.

"Tekintettel arra, hogy ellentétben néhány jobboldali pártvezetőével ellentétben Robert Fico nevét nem olyan összefüggésben említik, mint ami diszkvalifikálná őt a politikában, ezért már az elejétől fogva úgy tűnik, hogy csak célzatosan bele akarnak rángatni a második Dzurinda-kormány botrányaiba" - közölte Erik Tomáš, Fico szóvivője.

Hasonlóképp beszélt a Markíza vitaműsorában Robert Kaliňák. "Mi nem hívjuk haza magunkhoz pénzügyi csoportok vezetőit, se nem találkozunk olyan személyekkel, akik a maffialistákon vannak" - jegyezte meg, utalva Haščák és Iveta Radičová, valamint Richard Sulík és Marián Kočner találkozóira.

Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője vasárnap az STV-ben úgy nyilatkozott, hogy szerinte Fico fél, hogy a lehallgatott lakásbeli találkozóiról előkerül egy hangfelvétel is, "ezért képmutató módon átcsomagolja a dolgokat".

Sme.sk/para