A „maffialistás” Kočner csak ült és mesélt – volt barátjáról, „Rišo“ Sulíkról is…

2012. február 28. - 12:26 | Belföld

A rendőrségi „maffialistán“ nyilvántartott Marián Kočner keddi sajtótájékoztatóján először arról beszélt, hogy a SaS elnökével, Richard Sulíkkal – akit következetesen becenevén, „Rišóként“ emlegetett  – Sulík állításával ellentétben rendszeresen találkoztak, és főként politikai ügyekről egyeztettek.

A találkozók kb. három hónappal a 2010-es parlamenti választások előtt kezdődtek. Kočner szerint előbb semleges helyeken, rendszerint autókban beszélték meg közös dolgaikat, majd amikor Sulíkból parlamenti elnök lett, az ő, mármint Kočner lakásán szoktak reggelizni.

„Elbeszélgettünk, általában egyetértettünk. Nem csak egy alkalommal járt nálam Sulík, hanem biztosan több mint tízszer. És egyáltalán nem a pártbeli árulókról volt szó, ahogyan azt tegnapi sajtótájékoztatóján Sulík állította“ –így Kočner.

A kétes hírű vállalkozó megvádolta Sulíkott azzal is, hogy szponzoroktól fogadott el pénzt. „Richard Sulík állítása, hogy semmilyen pártszponzortól nem fogadott el pénzt, hazugság“ - állította Kočner, majd aláhúzta: a SaS tagjai csak azért mentek a politikába, hogy privatizálhassák a gázműveket, az SPP-t.

Kočner komolyan neheztel Sulíkra, mert szerinte megtagadta őt, maffiózót csinált belőle, ráadásul az engedélye nélkül hozta nyilvánosságra az egymás közt váltott sms-eket.

Kočner a Sulíkkal abszolvált találkozóiról lakásában készített videófelvételeket és azok nyilvánosságra hozatalát a titkosszolgálatoknak tulajdonítja. Közölte egyszersmind, hogy a videók nyilvánosságra hozatala miatt „rettentően“ neheztel. „Márpedig, aki engem ismer, az tudja, ha rettentően neheztelek, akkor semmitől nem riadok vissza“ – fenyegetőzött.

Szó esett még sok mindenről, ám jellemzően pletykastílusban, össze-vissza vagdalkozva.

Azt viszont konkrétan megerősítette Kočner, hogy volt főügyész, Dobroslav Trnka közeli barátja, mintegy 28 éve ismerik egymást. És akárcsak Sulík, ő is többször megfordult nála otthon.

-para-