A katonai hírszerzés Sulík ismerősét is lehallgatta?

2012. március 1. - 09:28 | Belföld

A védelmi minisztérium szerdán nem cáfolta, hogy a katonai hírszerzés Ľubomír Galko (SaS) idején lehallgatta Ján Sabol vállalkozót, aki Richard Sulík ismerőse, és Marián Kočner szerint a párt szponzora. Ez utóbbi állítást Sulík azonban elutasította.

A minisztérium Sabol kapcsán annyit közölt, hogy a folyamatban lévő vizsgálat miatt nem nyújthatnak róla bővebb információt. Az esetet a Legfőbb Ügyészség vizsgálja.

A minisztérium válasza ugyanakkor eltér attól, amit Kočner esetében mondtak, akinél egyértelműen kizárták a lehgallgatást. Hasonlóképp Galko sem tagadta a lehallgatást, de azt cáfolta, hogy valami köze volna hozzá. Azt mondta, hogy ha igaz, akkor a katonai hírszerzés autonóm akciójáról van szó.

Peter Tóth egykori újságíró és SIS-tag decemberben úgy fogalmazott blogjában, hogy Ján S.-t, aki az SaS szponzora, Galko idején lehallgatta a katonai hírszerzés. Sabol nevét aztán a blog hozzászólásai közt Sulík és Galko is említette.

A blogot a Sme azt követően vette le, hogy bírósági végzés érkezett hozzájuk, és a blog szerzője nem tudta az állításai mindegyikét igazolni. Ugyanakkor Tóth kifejtette, hogy megérti, amiért levették a blogját, de kiáll amellett. Azt állítja, megbízható forrásból tud ezekről az információkról.

Sme.sk/para