KRASZNAHORKA: Tragédiára számítottak – "csak" katasztrófa történt...
Röviddel 19:00 óra után sajtótájékoztatót tartott Krasznahorkaváralján Daniel Lipšic belügyminiszter és Daniel Krajcer kulturális miniszter.
Krajcer arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy tragédiára számítottak, ám szerencsére csak katasztrófa történt. Az első helyszíni terepszemle alapján azt állapíthatták meg, hogy bár Krasznahorka vára teljes tetőszerkezete leégett és beomlott, a mennyezet bírta a terhelést és a lehetőségekhez képest megóvta a gyűjteményt. A megmaradt műtárgyakat előbb a váron belül gyűjtik védett helyre, majd valószínűleg a kassai Technikai Múzeum biztosít számukra megfelelő tárlóhelyeket.
Mint a minisztérium összes ingatlana, ez is biztosítva volt, ám ettől függetlenül a szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Múzeumának már holnaptól rendelkezésére áll a kulturális minisztérium tartalék-kerete is. Krajcer reméli, hogy néhány hónapon belül ismét látogatható lesz Krasznahorka vára.
A kulturális miniszter – bár még nem tudta megerősíteni az információt -, döbbenetét fejezte ki amiatt, hogy állítólagos környezetvédelmi szempontok miatt nem volt védelmi zóna kialakítva a vár körül. Elmondta, hogy minden remény meg van arra is, hogy a vizsgálat hamar kiderítse, kik a felelősek a tűzesetért – úgy gondolja, hogy „bizonyos határok közé kell szorítani az alkalmazkodásra képtelen polgártársainkat” (meg nem erősített információk szerint roma származású gyerekek gondatlansága okozta azt a tarlótüzet, mely átterjedt a vár tetőszerkezetére - erre utalt a miniszter – a szerk.).
„Egyszerűen megengedhetetlen, hogy bizonyos emberek – akár közvetve, akár közvetlenül – ilyen módon károsítsák meg a kulturális örökségünket” - nyilatkozta Krajcer.
Daniel Lipšic újságírói kérdésre megerősítette, hogy a tűz a tarlóégetés kapcsán terjedt át a várra – ezzel kapcsolatban már őrizetbe vettek bizonyos személyeket, akikről közelebbit a vizsgálat ideje alatt nem kíván közölni.
A belügyminiszter szerint az első képek sokkal nagyobb katasztrófára utaltak, mint ami ténylegesen történt. A hivatásos és az önkéntes tűzoltók hathatós beavatkozásának köszönhetően lényegesen kisebb a kár, mint ami bekövetkezhetett volna a hatalmas tűz miatt. Az oltást úgy végezték, hogy igyekeztek maximálisan odafigyelni a műtárgyak védelmére is – a tűzoltóknak sok esetben sikerült biztonságos helyre menekíteni veszélyben lévő műtárgyakat. A műkincsek védelme miatt nem vetették be azt a helikoptert sem, melyet a védelmi miniszter feladatát ellátó Iveta Radičová bocsájtott a mentést végzők rendelkezésére. A hatalmas vízsugár kárt okozhatott volna abban a mennyezetben, mely a jelek szerint megóvta a gyűjteményt a teljes pusztulástól. Azonban a helikopter sokat segített a tűz felmérésében.
„Egy kisebb csoda, hogy „csak” ekkora kárt okozott a tűz.” - tette hozzá Lipšic.
- vasik/para -