Kínai bevándorlókkal való házasságra csábította lányát és ismerőseit

2012. március 19. - 15:59 | Belföld

Hét személyt vádol a rendőrség azzal, hogy kínai bevándorlókkal kötöttek házasságot, hogy azok tartózkodási engedélyt kaphassanak Szlovákiában. Mindezt egy ügyvéd szervezte.

Az Illegális bevándorlás elleni nemzeti egység hét személy ellen tett vádemelési javaslatot, akik az illegális házasságokban részt vállaltak. Embercsempészettel vádolják a 2006 és 2010 között kötött házasságokban résztvevő négy nőt és három férfit. Mindezést kettőtől nyolc évig terjedő börtönre ítélhetők. Egy további nő, aki pénzért kötött házasságot, már elhunyt.

Michal Slivka rendőrségi szóvivő közölte, hogy az illegális házasságokat mindegyik esetben egy 58 éves jogász, Jozef P. szervezte. Minimálisan nyolc esetről szerzett tudomást a rendőrség. Mindebben, és továbbiak előkészítésében segített számára szintén 58 éves barátja, Ladislav R.

Jozef P. nemcsak hogy maga is az egyik "házasodó fél" volt, amiért 30 ezer koronát (kb. ezer eurót) kapott egy kínai nőtől, de a saját, 35 éves lányát is rábeszélte, ugyanilyen összegért. A harmadik illegális házasodó az említett segítője.

A 25 és 58 év közötti házasodók a gyors kereset reményében kötötték a házasságokat, 20 és 40 ezer korona (660-1330 euró) közti összegért. A jogász saját barátai és ismerősei köréből válogatta a vőlegényeket és a menyasszonyokat. A házasságokat Pozsony különböző városrészeinek anyakönyvi hivatalaiban kötötték, ezt követően a kínai felek Szlovákia különböző városaiban folyamodtak tartózkodási engedélyért. Első alkalommal öt évre kapták meg az engedélyt, ami a schengeni övezet bármely államában való tartózkodásra jogosított fel.

Az összegyűjtött bizonyítékok alapján a rendőrség egységei a múlt hét végén kora reggel hajtottak végre egy akciót, mely során házkutatásokat végeztek a feltételezett szervezőnél, és mobiltelefonokat és különböző iratokat foglaltak le. Előállítottak négy kínai házasodót is, akiket kiutasítanak Szlovákiából. A többiek jelenleg nem tartózkodnak Szlovákiában, körözést indítottak ellenük.

SITA/para