Partnerszerződést kötött a magyar és a szlovák evangélikus egyház

2012. március 21. - 15:07 | Belföld

Ünnepi istentiszteleten kötött partnerszerződést Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) és a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház szerdán Dél-Komáromban. A dokumentumot Gáncs Péter és Milos Klátik elnök-püspökök, valamint Prőhle Gergely és Pavel Delinga országos felügyelők látták el kézjegyükkel.

Prédikációjában Fabiny Tamás, az MEE külpolitikáért felelős püspöke bocsánatot kért a szlovák evangélikusoktól a magyarok által elszenvedett fájdalmakért, kiemelve az egyházkerületek 1891-es, nemzetiségi határokat figyelembe nem vevő módosítását és az 1900-as évek eleji erőszakos magyarosítást.

A püspök az 1945 utáni, a magyarokat kollektív bűnösként beállító csehszlovák törekvésekről elmondta: "nagy igazságtalanság volt, hogy a politika kedvéért embereket ítéltek el, akik semmiről sem tehettek. A politika erre talán még mindig nem tudja azt mondani, hogy bocsánatot kérünk, de az egyház képes lehet erre".

Fabiny Tamás az MTI-nek elmondta, a partnerszerződés legnagyobb vívmánya, hogy a hittankönyvek, énekeskönyvek és bibliák legálisan kerülhetnek Szlovákiába, nem kell a magyar lelkészeknek "csempészni", továbbá lehet magyarul is igét hirdetni, illetve ha a szlovák egyház nem tud magyarul beszélő lelkészt biztosítani, Magyarországról a lelkészek "átszolgálhatnak" Szlovákiába.

"Azt szeretnénk, hogy az a történelmi tehertétel, ami Trianon óta ránehezedik a magyar-szlovák viszonyra, az egyházakra már kevésbé legyen jellemző" - mondta Fabiny Tamás.

Prőhle Gergely, az egyház országos felügyelője - aki a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára is - kijelentette: ez a szerződés a magyar és a szlovák evangélikusok hétköznapi kapcsolattartását hivatott megkönnyíteni, és "kifejezi mindazt, amit a kormány a nemzetiségekről gondol".

Hozzátette, bízik abban, hogy a magyarországi szlovákok parlamenti képviselete megoldódik és kollektív jogaikat érvényesíthetik.

A szerződés célul tűzi ki, hogy a két egyház közös missziós rendezvényeket szervezzen, részt vegyenek egymás ünnepségein, illetve a szlovákiai és a magyarországi egyházak közös istentiszteleteken találkoznak egymással.

A szerződés támogatja az egyházi levéltárak és a könyvtárak közötti tapasztalatcserét, továbbá szorgalmazza a középiskolai oktatási intézmények közötti cserekapcsolatok kiépítését, valamint a teológushallgatók kölcsönös tanulmány és csereprogramjának kialakítását.

A két evangélikus egyház szeretetszolgálati osztályai is kibővítik az együttműködést, közösen szerveznek nemzetközi diakóniai szemináriumokat, konferenciákat és szimpóziumokat, és elősegítik a diakóniai intézmények közötti partnerkapcsolatok kialakítását.

A dokumentum alapján a két egyház támogatja a nemzetiségi szempontból vegyes területeken, hogy a partneregyházak kölcsönösen használhassák az istentiszteleti és hitélethez szükséges bibliát, énekeskönyvet, egyházi irodalmi és további sajtókiadványokat, továbbá anyanyelvükön biztosítják a hittankönyvek, a konfirmációs anyagok hivatalos használatát a partneregyházban.

mti/para