Elvesztette az állam elleni pert a Drukos, nem kap 265 millió eurót

2012. április 2. - 13:28 | Belföld

Nem kell az államnak kifizetnie 265 millió eurót egy régóta húzódó perben a Drukos társaságnak, a bíróság ugyanis elutasította annak keresetét.

A Drukos azért indított pert a pénzügyminisztérium ellen, amiért az nem engedte a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská Sporiteľňa) privatizációjának közelébe. A per 2002 óta tartott, a Pozsonyi I. Járásbíróságon meghozott ítélet ellen a társaság jogi képviselője a törvényes határidőn belül fellebbezhet.

A Drukos a Vaša vlna privatizácie elnevezésű szövetségen keresztül szeretett volna a bank privatizációjának közelébe, a másik fél szerint viszont nem teljesítette a kormány határozatában foglalt feltételeket. Irma Gbúrová, a pénzügyminisztérium jogi képviselője szerint olyan cégnek kellett volna lennie, amely tapasztalatokkal rendelkezik a bankszektorban, erősítenie kellett volna a bankszektort és annak termékeit. Mindemellett csak és kizárólag külföldi cégek pályázhattak.

A Specializált Büntető Bíróság tavaly májusban ítélte el a Drukos volt vezérét, František Mojzišt 8 és fél év börtönre, ám az fellebbezett az ügyben, a végső ítéletet a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani.

Ebben a büntetőjogi perben a vád szerint Mojziš a Drukos igazgatójaként 1 367 ügyfelének összesen mintegy 7,89 millió eurós kárt okozott az 1999-es évben. Mindemellett a BDV szövetség igazgatósági elnökeként, valamint a Drukos vezetőjeként 2000. január 1-től 2002. február 24-ig 23 834 embernek 123,81 millió eurós kárt okozott.

SITA/para