Malatinský nem érzi komolynak a nyilvánvalónak tűnő gazdasági összeférhetetlenségét

2012. április 12. - 09:40 | Belföld

Tomáš Malatinský, a Fico-kormány új gazdasági minisztere közölte, már semmi köze a SAG Elektrovod nevű céghez, amely húsos megrendeléseket kap az állami Szlovák Villamosenergia-átviteli Rendszertől (Slovenská elektrizačná a prenosová sústava). A cégjegyzék egyelőre másról tanúskodik.

Malatinský elmondása szerint az Elektrovodhoz nem fűzi semmilyen tulajdoni jogviszony. Ellenben részvényei vannak az Elvod nevű cégnél, amely az Elektrovod tulajdonosa volt 2009-ig - járt utána a Sme. 2010-től a SAG nevű német cég az Elektrovod részvényeinek 100 százalékos tulajdonosa. Az internetes cégjegyzékben azonban még mindig Malatinský van bejegyezve igazgatósági elnökként. A lap nem tudta elérni Alexander Kšiňant, a cég vezérigazgatóját, aki külföldön tartózkodik.

Kšiňan a SEPS korábbi vezetője, valamint a Dynamo Energia jachtklub tagja, amelynek az elnöke Malatinský. E klub tagja Ivan Brhel is, aki pedig a Smer állítólagos mecénása, Jozef Brhel testvére. 2007-ben ugyanazon a hajóóton vettek részt Norvégiában. Ott tartózkodott akkor Ľudovít Černák egykori gazdasági miniszter is.

Malatinský szerint nincs szó összeférhetetlenségről, ugyanis már nem tagja az Elektrovodnak, az Elvod pedig elmondása szerint nem teljesít állami megrendeléseket. Elárulta azt is, semmilyen üzleti kapcsolatban nem áll a Brhel fivérekkel, ahogy Jaroslav Haščák Penta társtulajdonossal sem üzletel, csak egy villát ad bérbe neki négyezer euróért Pozsonybesztercén (Záhorská Bystrica).

Robert Fico kormányfő nem lát gondot Malatinský korábbi tevékenységeiben. Ján Počiatek új közlekedésügyi miniszter egyúttal kifejtette, hogy a vállalkozók és a politikusok találkozói teljesen normálisak, legfeljebb a média számára nem az elmúlt hónapok, a Gorilla-ügy fényében. Szerinte arra van szükség, hogy ez átlátható és ellenőrizhető legyen. Egyébként épp Počiatek volt az, aki Ficotól "sárga lapot" kapott 2008-ben, amikor az euró végleges árfolyamának megállapítása előtt a J&T csoport vezetőivel találkozott egy monacói jachton.

Sme/para