Rágalmazásért több százezer euróra perlik volt rendőrei Spišiakot!

2012. május 10. - 10:53 | Belföld

A Legfőbb Ügyészség vádat emelt Jaroslav Spišiak ellen, aki a napokban távozik az Országos Rendőrkapitányság éléről.

A Pravda egy meg nem nevezett igazságügyi forrásra hivatkozva közölte, hogy a Legfőbb Ügyészség rágalmazás bűntettében emelt vádat Spišiak ellen. A vád szerint Spišiak ezt Karol Mello, a kettős gyilkossággal vádolt, szökésben lévő maffiózó két évvel ezelőtti krakkói letartóztatása kapcsán követte el. Mello azonban egy bírósági bakinak köszönhetően később ismét megszökött.

Spišiak ellen a Pravda közlése szerint még tavaly novemberben tett büntető feljelentést a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal három volt tisztviselője, Ivan Ševčík, Milan Lučanský és Jozef Mičieta. Spišiakot amiatt perelték be, hogy a média előtt úgy nyilatkozott, hogy míg Ševčík, Lučanský és Mičieta a hivatalnál voltak, addig Mello egyidejűleg szökésben volt, miután azonban távoztak, sikerült őt elfogni.

A napilap arról is ír, hogy ez ügyben polgári pernek is elébe néz, amelyben volt rendőrök vastag kártérítést követelnek tőle. Spišiak a Pravdának úgy nyilatkozott, nem tud arról, hogy a főügyészség vádat emelt volna ellene, és még nem hallgatták ki. A polgári pert azonban megerősítette. "300 ezer eurót követelnek tőlem" - mondta.

A Legfőbb Ügyészség nem nyilatkozott az ügyről.

A pert indító három rendőr azt követően távozott a testülettől, hogy Spišiak a járási nyomozóhivatalokhoz helyezte át őket. Bár a rendőri panaszokat rendszerint a belügyminisztérium nyomozó hivatala vizsgálja, ők mégis a Legfőbb Ügyészséghez fordultak.

Ševčík a Pravda kérdéseire nem reagált. Ő egyébként az első Fico-kormány idején irányította a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalt.

SITA/para

Címkék: Jaroslav Spišiak