Eurómentőöv: Az SDKÚ szerint a parlamentnek kell döntenie a hitelcsomagokról

2012. május 14. - 15:23 | Belföld

Az SDKÚ-DS kötelezné a kormányt, hogy bevezessék, a tartós eurómentőövből nyújtott pénzösszegeket először a parlament hagyja jóvá.

Ľudovít Kaník frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy a stabilizációs mechanizmus bevezetése még nem egyenlő az ebből folyósított pénzeszközök megfelelő felhasználásával. Kaník helytelennek tartja, hogy a pénzeszközöket olyan államok kapják, amelyek nem hajlandóak megtenni bizonyos spórolási intézkedéseket, elutasítják, hogy maguk keressék a megoldást, és az európai intézményekkel való együttműködést is. Görögországot említette példaként.

Úgy véli, ezeket az összegeket célszerűbb felhasználni a rendkívül eladósodott országok csődje negatív következményeinek elfojtására. Hozzátette, hogy Görögország esetében ez egyre reálisabb. Szerinte ezeket a pénzösszegeket fel lehetne használni arra is, hogy az eurózóna esetleges szűkítésének következményeit csökkentsék.

Kaník állítja, hogy a szándékuk az volt az eurómentőöv kialakításával, hogy az egy erős biztosítékot nyújtson, viszont nem az a célja, hogy azokat életben tartsa, akik maguk nem akarnak ez ügyben lépni.

Elmondta azt is, hogy kezdeményezésüket előzetesen támogatta a KDH és a Híd is, de a többiekkel is tanácskoznak a nap folyamán.

A parlament e héten dönthet a tartós mentőcsomag létrehozásáról.

Sme/para