Dávid Brtva már Szlovákiában, mehet a dutyiba

2012. május 21. - 13:59 | Belföld

Dávid Brtvát már átszállították Szlovákiában, miután a cseh Felsőbb Bíróság május 16-án döntött a kiadatásáról.

Brtvát Szlovákiában már öt év börtönre jogerősen elítélték egy 5,6 millió koronás sikkasztási ügyben, mindemellett viszont a BMG-Horizont-ügy egyik fővádlottja. A bazini Specializált Büntető Bíróság jelenléte nélkül nem is tudná folytatni a tárgyalásokat ebben az ügyben, mivel nem tudni, hogy az ügyvédjének engedélyezné-e, hogy a jelenlétén kívül tárgyaljanak.

A Specializált Büntető Bíróság éppen ezért nem tudta még kitűzni a következő tárgyalás időpontját. Az ügyben vádlott trió másik két tagja Jozef Majský és Patrik Pachinger. Ezen a tárgyaláson egyébként már csak a TV Nova egykori igazgatóját, Vladimír Železnýt tervezik kihallgatni videóösszeköttetésben.

Brtva átszállítását a cseh SIRENE egysége biztosította, közreműködve a szlovák hatóságokkal. Az elítéltet ezt követően elhelyezik az egyik szlovák büntetés-végrehajtási intézetben.

A cseh rendőrség speciális, "Fejvadászok" nevű egysége még március közepén vette őrizetbe Dávid Brtvát Prágában. Februárban kellett volna megkezdenie 5 éves börtönbüntetését, ám mivel nem jelent meg, a Specializált Büntető Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A cseh rendőrségnek ezt követően alig három hét elegendő volt, hogy egy színlelt közúti ellenőrzés keretén belül őrizetbe vegyék. "Az őrizetbe vétel március 14-én történt a Radlická utcában, ahová a gyanúsított nővére autóján érkezett. Az autót a prágai rendőrség járőrei állították meg, a keresett személy bátyja papírjait mutatta be, majd azt mondta, tévedett. Letartóztatásakor nem mutatott ellenállást" - írta le az őrizetbe vételt Pavla Kopecká cseh rendőrségi szóvivő.

Sme/para