A. Nagy László: Rövidesen megoldódhat a kisebbségi nyelvhasználat a vasúton is

2012. június 26. - 15:03 | Belföld

A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos a vasúti megállók kisebségi nyelvű feliratairól egyeztetett kedden délelőtt a szlovák kormányhivatalban a közlekedési minisztérium és az államvasutak képviselőinek delegációjával, amelyet Jiří Kubíček, a közlekedési minisztérium közlekedési szekciójának igazgatója vezetett.

Az A. Nagy László kezdeményezte találkozón egyezség született, amely szerint a közlekdési minisztérium a kisebbségügyi kormánybiztos által felügyelt munkacsoport záros határidőn belül – maximum két hét – kidolgozza azokat a törvénymódosítási javaslatokat, amelyek szerint a kisebbségi nyelvtörvény értelmében használhatók lesznek a kisebbségi nyelvű feliratok a vasúti pályák mentén is.

„A megbeszélés konstruktív volt. Amíg a vonatkozó törvénymódosítási javaslatok elkészülnek, amelyek részben a kisebbségi nyelvtörvényt és a hatályos közlekedési törvényt érintik, tárgyalni fogok ez ügyben a közlekedési miniszterrel és Robert Fico kormányfővel“ – tájékoztatta a Paramétert A. Nagy László. Hozzátette: fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a közlekedési minisztérium és az államvasutak küldöttsége markánsan elhatárolódott azoktól a hírektől, amelyek szerint a vasúti alkalmazottak távolították el az ekeli vasúti megállóból azt a magyar nyelvű helységnévtáblát, amelyet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom aktivistái helyeztek ott el a napokban.

„Tárgyalópartnereim kijelentették, semmilyen érdekük nem fűződik ahhoz, hogy a kisebbségi nyelvű feliratozás ügye elmérgesedjen és a továbbiakban sem adnak ki olyan utasítást, hogy a vasúti alkalmazottak tevőlegesen beavatkozzanak a jogvitába“ – nyilatkozta A. Nagy László.

-para-