Egy lépéssel közelebb a képviselői immunitás korlátozásához
A parlament alkotmányjogi bizottsága összes tagja támogatja a képviselői immunitásról szóló joganyag módosítását.
A javaslat szerint a képviselői immunitás csak a parlamenti munkájuk során védené a képviselőket – ez a védelem viszont a mandátum elvesztése után is megilletné őket.
„A kezdetektől azt mondtam, hogy ez egy széles politikai megegyezés eredménye és nem számítok arra, hogy bármilyen probléma lépne fel. Szerintem ahogy azt mondtuk – szeptember 1-jével a szlovák alkotmány jelentős módosuláson megy át, a képviselők és az állampolgárok azonos bánásmódban részesülnek majd.” – nyilatkozta Pavol Paška házelnök.
Ez azonban csak részben felel meg a valóságnak. A jelenlegi javaslat szerint a képviselők őrizetbe vételéhez – még ha tetten érik is őket – továbbra is szükséges a parlament mandátumvizsgáló bizottságának egyetértése.
A büntetőjogi immunitás eltörlését június 28-án szavazta meg második olvasatban is a parlament. A módosítást a parlamenti pártok elnökei közösen terjesztették elő.
A képviselők szabálysértési immunitásának megszüntetését már az előző ciklus végén megszavazta a parlament.
A jelenlegi javaslat nem vonatkozik az alkotmánybíróság tagjaira.
- sita/para -