Magyarázzák Ján Sokol bizonyítványát - Čarnogurský szerint a könyvvizsgáló a hazug

2012. július 27. - 16:55 | Belföld

A Nyilvánosság Objektív Tájékoztatásáért Polgári Bizottság pénteken sajtótájékoztatón közölte, hogy szerintük Ján Sokol volt nagyszombati érsek korrupciógyanús ügyében a könyvvizsgáló hazudhatott.

A bizottság szerint a Nagyszombati Érsekség 2002 és 2008 közti gazdálkodását végző könyvvizsgáló nem mondott igazat arról, hogy az az összeg, amelyet a Tesco az egyháznak ajándékozott az Aranyhomok (Zlaté piesky) városrészben megvásárolt telekügy kapcsán, a Vatikáni Bank egy Sokol által birtokolt számlájára vándorolt.

Úgy vélik, hogy ha az auditor azt állítja, hogy így történt akkor hazudik. "Mi ugyanis azt állítjuk, hogy nem így történt, így az volna helyénvaló, ha a könyvvizsgáló cég ezt bebizonyítaná" - jegyezte meg a bizottság jogi képviselője, Ján Čarnogurský.

A KDH egyik alapítójának fia éppen Ján Sokolt képviseli a .týždeň hetilap elleni perben, ő ugyanakkor azt állítja, hogy a két dolognak nincs köze egymáshoz, ugyanis mindkettejüknek önálló jogi cége van.

A bizottság több dokumentumot nyújtott be az ügyben bizonyítékként, köztük a Tesco és a Nagyszombati Érsekség közötti ajándékozási szerződést. Ezekből kiderül, hogy az egyház 10 millió koronát kapott ajándékba, valamint további iratokból az is, hogy 5,3 millió fontot fizettek a telkek megvásárlásáért. Egy további dokumentum tartalmazza az érsekség számláinak listáját.

Hogy a bizottság honnan szerezte meg az iratokat, nem árulták el. A könyvvizsgáló megállapításai közt volt, hogy az érsekség több nem hivatalos számlát is vezet, amelyek a hivatalis számvitelükben nem jelentek meg. A bizottság azonban ezt elutasította.

A bizottság tagjai nyilatkoztak az érsekség egy Metropolitánik nevű polgári társulásnak történt 20 millió koronás átutalásáról is. A társulás Jacovce községben épített egy nyugdíjas otthont, ehhez utalták át számukra a pénzt 2008-ban. A község Sokol szülőhelye, a társulást, amely a pénzt kapta, pedig az unokaöccse vezette.

A bizottság erre a történetre úgy reagált, hogy "Ján Sokol érsek pénzügyileg támogatta e hasznos intézmény létrejöttét, amit az állam nem tett meg". Szerintük így sokkal effektívebb módon tudták felépíteni az otthont. Hozzátették, hogy azért ajándékozta éppen ennek a társulásnak, mert az unokaöccsében megbízott.

Ezt a pénzt a polgári bizottság közlése szerint egy USA-ban élt gyermektelen szlovák házaspár hagyta az egyházra. Közölték, hogy három intézményre hagyták az örökségüket, közülük az egyik a katolikus egyház, a másik kettő pedig külföldi. Ugyanakkor a végrendeletüket nem tudják bemutatni, mert az az USA-ban van.

Bemutatták viszont a Metropolitánik társulás vezetője, Ľubomír Bošanský két nappal korábbi nyilatkozatát, mely szerint a jacovcei otthon 80%-ban kész állapotban van, eddig 1,55 millió eurót használtak fel, további 550 ezerre lesz szükség a befejezéshez. Az otthonban 70 ágyat helyeznek el az ügyfeleik számára.

A bizottság közölte, hogy azért tartanak sajtótájékoztatót, mert a médiában félinformációk keringenek. A múltban hasonlóképpen már megvédték Sokolt.

Mária Plešková, a KLT AUDIT könyvvizsgáló cég munkatársa, aki a vizsgálatot elvégezte, elhatárolódott a bizottság képviselői által közöltektől. Korábban az ügyben már beadványt intézett a Legfőbb Ügyészséghez. Annyit közölt, hogy a beadvány benyújtása törvényi kötelezettsége, egyúttal reméli, hogy a benne lévő megállapításokat kellő módon kivizsgálják. Hozzátette végezetül, hogy a beadványa tartalmát semmilyen módon nem juttatta el a médiához. Čarnogurský szavaira nem kívánt reagálni.

SME/para