A Szlovák Orvosi Kamara támogatja az egybiztosítós rendszer bevezetését

2012. augusztus 7. - 18:20 | Belföld

Támogatja az egybiztosítós egészségbiztosítási rendszer bevezetését a Szlovák Orvosi Kamara (SLK) - közölte a szervezet kedden Pozsonyban sajtótájékoztatóján.

Az orvosok arra reagálva hozták nyilvánosságra állásfoglalásukat, hogy a kormány a múlt hónapban bejelentette az egy egészségbiztosítós modell bevezetését célzó intézkedés tervezetének kidolgozását.

Marián Kollár, a kamara elnöke szerint Szlovákiában a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer nem hatékony, átláthatatlan, nem teljesíti a lakosság jogos elvárásait. Éppen ezért a fennálló helyzetet halaszthatatlanul orvosolni kell, annál is inkább, mert az sem a betegek, sem pedig az egészségügyben dolgozók szempontjából nem igazságos.

Egyértelműen támogatják

A Szlovák Orvosi Kamara a kormány által vázolt egy egészségbiztosítós modell bevezetését szükségesnek tartja, ugyanakkor úgy véli, hogy a biztosítóra vonatkozó szabályokat még az új modell beindítását megelőzően ki kell dolgozni. Véleménye szerint az új rendszerben működő biztosító formailag egy közszolgálati feladatokat ellátó részvénytársaság lehetne.

A Fico-kormány jóváhagyása alapján őszre készül el az egy egészségbiztosítós modell megvalósítási terve. Ennek alapján Szlovákiában 2014-től megszűnik az 1993-ban bevezetett több-biztosítós egészségbiztosítási rendszer és azt az egy - állami kézben lévő - egészségbiztosító váltja majd fel. Ficóék azzal indokolták a változtatást, hogy a több-biztosítós modell bevezetése óta folyamatosan csökkent az egészségügybe áramló források kihasználásának hatékonysága.

A biztosítók vezetői korábban jelezték, hogy nem támogatják a Fico-kormány elképzelését. "Az Union magán-egészségbiztosító mindent megtesz azért, hogy Szlovákiában megmaradjon a több-biztosítós rendszer" - nyilatkozta korábban Roman Podolák, az Union biztosító vezetője.

A Penta és a Prefto Holding csoportok, azaz a Dôvera magánbiztosító részvényesei sem kívánják eladni részvényeiket.

(mti/parameter)