"Az embereknek emlékezniük kellene 1968. augusztus 21-re"

2012. augusztus 21. - 14:59 | Belföld

A demokrácia nem isteni kegyként hullott az ölünkbe, hanem emberi áldozatokba került, ezért emlékeznünk kellene azokra, akik a szabadságért az életüket adták - mondta kedden Anton Srholec, a Szlovák politikai foglyok konföderációjának elnöke az 1968. augusztus 21-én elesettek emlékére megtartott megemlékezésen Pozsonyban.

A Varsói Szerződés hadseregeinek inváziója során elesettek emlékére felállított emléktáblánál néhány tucatnyian jelentek meg.

"Szép lenne, még ha ma nem is ez a nemzeti ünnep, hanem november 17., ha az emberek kimennének az utcára és emlékeznének a történtekre" - jegyezte meg Srholec a Komenský Egyetem Jogi Karának falán található emléktáblánál.

A megemlékezésen több egykori politikai foglyon kívül politikusok is megjelentek, köztük Ivan Gašparovič államfővel. "Emlékszem azokra is, akik 1968 után nem tudtak érvényesülni Csehszlovákiában, mivel belőle olyan ország lett, amely utasításra cselekedett" - jelentette ki a jelenlegi államfő, hozzátéve, egy nagyon jelentős eseményről van szó, amelyre a csehek és a szlovákok is 44 évig ráfizettek.

Pavol Frešo (SDKÚ-DS) pártelnök úgy fogalmazott, 1968 1944-gyel és 1989-cel együtt a szlovák történelem legkiemelkedőbb pillanatai közé tartoznak. "Ezek olyan évek voltak, amikor az emberek többek között ezen a téren is megmutatták, melyik oldalon állnak. 44 évvel ezelőtt ezen a téren háború folyt. Nemcsak tankok és a szövetségi hadseregek katonái vonultak végig, de vér folyt, áldozatok voltak, gyilkolás, öldöklés történt. Ez mind 1968. augusztus 21." - mondta Ján Figeľ (KDH).

A Varsói Szerződés haderői 1968. augusztus 20-ről 21-ére virradóra bevonultak a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba. A lengyel, magyar, bolgár és kelet-német hadsereget később visszavonták, a szovjetek azonban továbbra is Csehszlovákia különböző pontjain állomásoztak. Egészen 1991-ig, amikor hazarendelték őket.

A kommunista párt demokratikus megújulásába fektetett igyekezetet a megszállás megtörte, és elkezdődött a normalizáció időszaka. A megszállás több tucatnyi áldozatot és több száz sérültet követelt. A csehszlovák kormány augusztus 21. és szeptember 3. között 72 halottat tartott nyilván, később viszont bevallották, hogy 90 a halálos áldozatok száma. Az akkori pénzügyminisztérium a megszállás okozta közvetlen anyagi kárt akkoriban 1,4 milliárd koronára, később 4,48 milliárdra becsülték.

A kommunista rezsim számos személyiségét állították bíróság elé, de senkit nem büntettek meg.

SITA/para

Címkék: augusztus 21., 1968