Čarnogurský kettő helyett négy évre büntetné a Pussy Riot tagjait

2012. augusztus 24. - 14:59 | Belföld

A KDH egyik alapítója, Ján Čarnogurský azt állítja, hogy ha a Pussy Riot nálunk követte volna el tettét, akkor négy évet kapnának.

Čarnogurský meg van róla győződve, hogy a Pussy Riot lánybanda tagjai nálunk nem kerülték volna el a bíróságot, amikor csoportszexet tartottak a moszkvai biológiai múzeumban négy évvel ezelőtt.

Kifejtette, hogy a törvény pontosan meghatározza, hogy ha a rendőrség bűncselekmény elkövetéséről szerez tudomást, akkor azonnal cselekednie kell. Čarnogurský, aki jogász, azt állítja, hogy 2008-as tettükért, bár feltételest kapnának, de a templomban elkövetett garázdaság ebbe még nem számítódna bele. Így, ahogy számolta, most kettőtől öt évig terjedő börtön várna rájuk, tapasztalatból három évet mondana, amihez hozzájönne az előző tettükért járó további egy év. Ez alapján jött ki neki a négy év.

Nem hiszi, hogy a templomban való fellépésük miatt egyáltalán nem büntetnék meg őket Szlovákiában, egyúttal azt sem, hogy a tiltakozásukat csak garázdaságként kezelnék.

Oroszországban több hívő kártérítési pert indít ellenük. "Sértve érzik magukat, tehát gyalázásról beszélünk" - jegyezte meg Čarnogurský.

Čarnogurský, a Páneurópai Főiskola Jogi Karának dékánja viszont nem hiszi, hogy vallási meggyőződés gyalázásaként kezelnék Szlovákiában a templomban való fellépést. Szerinte legfeljebb garázdaságként. A Čarnogurský által alapított főiskola dékánja közölte azt is, hogy bár a dalszövegük Vlagyimir Putyint lejáratja, de nem a hívők ellen irányul. Állítja, hogy a pravoszláv egyház képviselőit pedig a nyilvános tevékenységük miatt kritizálták.

SME/para