Csáky egykori tisztsége mellett érvelt...

2012. szeptember 9. - 16:14 | Belföld

Az egykori kisebbségekért felelős kormányalelnök szerint a kisebbségi kormánybiztos posztja hatástalan pótmegoldás. Csáky a Télapóhoz hasonlította Robert Ficot.

„A kormányalenöki tisztség a kisebbségekért felelős kormányalelnöki poszt után a nulla a négyzeten – mellesleg olyan embert tettek oda, aki politikailag zsarolható. Ő inkább Robert Fico embere, mint a Hídé vagy a magyar közösségé“ – nyilatkozta Csáky A. Nagy Lászlóval kapcsolatban, aki jelenleg betölti ezt a tisztséget.

A parlamenten kívüli párt politikusa szerint a kompetencia törvényből világosan kitűnik, hogy csak egy hivatalnokról van szó, aki még a kormányüléseken sem vesz részt, nem avatkozhat be az állam politikájába, csak annyi mozgástere van, amennyit adnak neki.

Csáky sajnálja, hogy Fico ettől kezdve arra hivatkozhat, hogy ott egy „magyarja” van, aki maga is dícséri a hivatalt.

Az MKP elnökségi tagja a kormány kihelyezett üléseit is bírálta. Szerinte azokon Robert Fico úgy viselkedik, mint a Télapó – ajándékokat, anyagi eszközöket osztogat. Példaként a rimaszombati ülést hozta fel, ahol a helyiek csak utólag jöttek rá, hogy a kiosztott anyagi források 96%-a a járás északi részébe került.

„Ez csalódás és tanulság egyes magyaroknak is, akik Ficot választották” – mondta Csáky. A politikus szerint kellemetlen volt azt látni, hogy a Hídtól távozó szavazók nem az MKP-t, de a SMER-t választották vagy otthon maradtak.

Csáky szerint a kettős állampolgárságot választó szlovák állampolgárok éppen a Szlovákia melletti lojalitásukról tesznek tanúbizonyságot, amikor is nem kizárólagosan a magyar állampolgárságot választják, de ragaszkodnak a szlovákhoz is.

„Azt kérik Szlovákiától, hogy ismerje el az ő másik kötődésüket – a nemzetit, ami bevett szokás Európában. Úgy gondolom, hogy kisszerűség és kicsinyesség a szlovák politikától ezt megtagadni“ – érvelt Csáky.

- sita/para -