KRASZNAHORKA: Kotleba megtagadta a vallomástételt a "takarításról"

2012. október 1. - 15:34 | Belföld

A Mi Szlovákiánk Néppárt vezetőjét még szombaton reggel állították elő az arra a napra tervezett „takarítással“ kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében.

A Mi Szlovákiánk Néppárt facebookos oldalán korábban olyan felhívásokat tettek közzé, melyek a krasznahorkai cigánytábori telekrészén lévő „hulladék“ eltakarításáról szólt – több felhívásban nehézgépek bevetését is kérték az érdeklődőktől.

Marián Kotleba a kassai kapitányságról való kiengedését követően azt mondta a tömegnek, hogy a rendőrségnek megmagyarázta, hogy az ominózus felhívásokért ő nem felelhet, az pedig törvényes indok híján elengedte.

A rendőrség álláspontja ettől merőben eltér. Mint azt Jana Mesárová kassai rendőrségi szóvivő elmondta, csak annak van joga megtagadni a vallomástételt, akit vád alá helyeztek vagy aki a vallomástétellel indokot adna a vádemelésre magával szemben.

„A vallomástétel törvénytelen megtagadása szabálysértésnek minősül, mely akár 1650 eurós büntetést is vonhat maga után.“ - mondta Mesárová.

Kotlebát és három társát – a párt második emberét, Miroslav Beličkát, valamint a krasznahorkaváraljai Szaniszló Istvánt és Erik Hrivňákot – idegen vagyon rongálásának előkészülete és magánlaksértés előkészülete miatt állították elő.

A rendőrök lefoglaltak már több nyomtatott bizonyítékot is az ügyben.

„Jelenleg a bizonyítékok értékelése és újak begyűjtése zajlik” - mondta Mesárová. A szóvivő elismerte, hogy a nyomozati eljárás nem végződik majd vádemeléssel. Amennyiben ugyanis az érintett önkéntesen felhagyott cselekményre való felkészüléssel és azt nem valósította meg, úgy ez elegendő ok a nyomozati eljárás beszüntetésére.

Szeptember 29-én Krasznahorkaváralján mintegy a Mi Szlovákiánk Néppárt mintegy kétszáz szimpatizánsa és helyiek kétszer is megpróbáltak behatolni a helyi romatáborba, hogy ott „takarítsanak”. A rendőrség mindkét esetben megakadályozta ezt. Az első menet élén Szaniszló István állt, a másodikat Marián Kotleba vezette – őt három társával a rendfenntartó szervek beengedték a résztulajdonában lévő telkéhez. Komolyabb incidensre nem került sor – a Paraméter itt tudósított a fejleményekről.

- sita/vasik -