MAFFIAPER: Újabb gyilkossággal vádolják Mikuláš Černákot

2012. október 4. - 13:32 | Belföld

Az ügyész újabb gyilkosság ügyében tett vádemelési javaslatot Mikuláš Černák maffiavezér ellen.

Ezúttal Imrich Oláh 1997. október 4-i meggyilkolásáról van szó. Peter Šufliarsky, a Legfőbb Ügyészség illetékese közölte, hogy a gyilkosság indítéka az lehetett, hogy Oláh meg akarta öletni Černákot egy másik szlovákiai alvilági figurával.

Oláhot korábban Ján R.-rel egyetemben azzal is vádolták, hogy részt vett Róbert Remiáš meggyilkolásában, akinek autója Pozsonyban robbant fel. A vádat azonban ejtették.

A vád szerint Černák legalább öt társával, egy számítógépes kábellel fojtotta meg Oláhot Besztercebányán. A holttestét a város mellett ásták el, a rendőrség pedig csak 2005. október 12-én találta meg. Még abban a hónapban, 27-én meggyanúsították Černákot a gyilkossággal, ám az eljárás előkészítő szakasza csak idén márciusban ért véget. Az ügyész négy hónappal később emelt vádat.

Tibor Gašpar országos rendőrkapitány közölte, hogy az ügyben 50 tanút hallgattak meg, két házkutatást tartottak és a bűntény két rekonstruálását is elvégezték, és hat szakértői véleményt is kikértek.

Šufliarsky kifejtette, hogy azok közül akik Černákkal részt vettek ebben, már többen nem élnek. Akik viszont még élnek, és a múltban együtt dolgoztak Černákkal, többen tanúvallomást tettek, az ügyésznek pedig ennyi elég volt a vádemeléshez. Černák ezért a tettért 12-15 évet kaphatna, vagy pedig rendkívüli büntetést. A maffiavezér azonban már jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti.

Több Černákkal kapcsolatos bűntény esetében az előkészítési szakaszban van az eljárás. Ezek közt van Grzegorz Szymanek lengyel vállalkozó elhurcolása és meggyilkolása. Gašpar közölte, hogy további három gyilkossági ügyet vizsgálnak, amelyben érintett lehet.

A Černák elleni vádirat mintegy háromezer oldalt tartalmaz, egy speciális rendőrségi csoport folyamatosan dolgozik a vele kapcsolatos ügyeken.

2010 szeptemberében az Eperjesi Kerületi Bíróság elutasította Černák fellebbezését, és megerősítette a járásbíróság által kiszabott életfogytiglani börtönbüntetést hat gyilkosságért. A maffiavezér a legszigorúbb fegyházban tölti büntetését.

______________________________

A bizonyított bűnlajstrom:

1994. szeptember 22-én Liptovská Teplička községben lőtte nyakon Jozef Filip állítólagos rendőrségi informátort, majd holttestét elásták az erdőben. Černák elismerte, hogy részt vett a gyilkosságban, a közvetlen felelősséget viszont elutasította. A bíróság a többi gyilkossági esetben bűnrészességért ítélte el.

1994. december 2-án vált az alvilág áldozatává Jozef Štefan, akit Černák egy pisztollyal lábon lőtt, majd felgyújtották őt az autójában.

1997. február 5-én Černák irodájában történt a harmadik gyilkosság, Pavol Lenhart súlyos bűncselekmények szemtanúja volt, ezért végezték ki.

1997. március 7-én Černák részt vett a dunaszerdahelyi alvilág két ismert figurája, Sipos Milán és Potásch Emil megölésében is. A Security 3 nevű cég telephelyéről látták elvinni a szőnyegekbe csavart holttestüket.

1997. március 25-én Černák egy késsel többször is megszúrta Gustáv Slivenský egykori rendőrtisztet a poprádi Gerlach hotelben. Az emberei később levágták a fejét, és elrettentésként kirakták egy autó motorháztetejére Poprádon. A teste többi részét elégették egy erdőben.

2000. június 27-én Černák a börtönből rendelte meg Marián Karcel meggyilkolását. Ezt a szintén ismert alvilági figura, Branislav Adamčo végezte el, akit jogerősen el is ítéltek az ügyben.

SITA/para