FŐÜGYÉSZI KINEVEZÉS: Egy Smeres képviselő is az ellenzék véleményét osztja?

2012. október 26. - 12:27 | Belföld

Jozef Čentéš a köztársasági elnök hivatalos indoklására vár a kinevezésének elmulasztását illetően.

A parlament által tavaly június 17-én megválasztott főügyész nem kommentálta Ivan Gašparovič csütörtöki gyors reakcióját az Alkotmánybíróság szerdai határozatára. Az egyik tévécsatorna riportere azt kérdezte Gašparovičtól, van-e valami konkrét oka, hogy nem nevezi ki az új főügyészt. "Ön újságíró, és egyetlen okot sem ismer? Már egy éve mindenhol megírták az összes létező okot" - válaszolt zaklatottan a köztársasági elnök, és elviharzott az újságírók köréből.

Az Alkotmánybíróság döntése az államfőt kötelezi arra, hogy cselekedjen a főügyész kinevezésével kapcsolatban. Ki kell őt neveznie, vagy meg kell indokolnia, hogy azt miért nem teszi meg.

Ivan Gašparovič korábban már a főügyészválasztás napján megkérdőjelezte Čentéš személyét, illetve megválasztásának körülményeit. Akkor úgy nyilatkozott, hogy a politikai pártok viaskodása után választották meg, ő pedig nem szeretne egyetlen pártnak kedvezni a kinevezésével. Fokozatosan érkeztek a további apróbb indokok, szerdán az Alkotmánybíróság döntése pedig gyakorlatilag lehetővé tette számára, hogy ne nevezze ki a főügyészt.

"Eddig semmilyen nyomós okot nem hallottunk, még Igor Matovič vallomásának megsemmisítése sem tartozik ezek közé. Čentéš úrnak bűncselekményt kellene elkövetnie, hogy elfogadhatatlanná váljon a posztján" - jegyezte meg Martin Poliačik (SaS).

Mojmír Mamojka (Smer-SD) Čentéšt Dobroslav Trnkához hasonlóan professzionális ügyésznek tartja. A kérdésre, hogy az elmúlt évben hallott-e olyan indokot, amiért a kinevezését el kellene utasítani, úgy válaszolt, hogy "nem nagyon".

A Smeres képviselő az ellenzékkel együtt nehezményezte, hogy az Alkotmánybíróság döntése lehetővé teszi az elnök számára, hogy a törvényből adódó indokok mellett bizonyos "súlyos tényeket" is felhozhasson a kinevezendő főügyész ellen, amelyek aláássák az intézmény tekintélyét. Mamojka szerint ez szubjektív megítélésre ad alkalmat, ami szerinte helytelen.

Hogy az Alkotmánybíróság mit ért a súlyos tények alatt, azt viszont nem tudni, talán majd a hviatalosa bővebb indoklásból kiderül.

Radoslav Procházka (KDH) szerint a bíróság nem véletlenül fogalmazott így, ugyanis szerinte teret akartak adni Gašparovičnak.

Poliačik bírálta, hogy Čentéš képességeit egy olyan személy ítélheti meg, aki a Mečiar-éra idején támogatta František Gaulieder képviselő kizárását a parlamentből az ő akarata ellenére.

Jozef Viskupič (OĽaNO) szerint is riasztó jel, hogy egy ilyen személyiség lehetőséget kap megállítani bárki kinevezését.

Procházka úgy vélekedett, hogy a kormányzó Smer záros határidőn belül új főügyészt választhat. Részükről ez pedig a parlamenti többségük okán mindössze formalitás.

SME/para