Kevés hiányzott, hogy hamis iratokkal 81 millió eurós kártérítéshez jusson a szeszgyártó

2012. november 9. - 11:54 | Belföld

A rendőrség megállapította, hogy hamisak azok a dokumentumok, amelyek alapján a NASK szeszgyártó cég 81 millió eurós kártérítést követelt elmaradt nyeresége miatt a bíróságon.

A rendőrség és a vámrendészet még 2004-ben több ezer üvegnyi, hamis címkével ellátott szeszes italt foglalt le a cég raktárában. A további vizsgálatot viszont gátolta, hogy ezek lefoglalásánál nem tartották be a törvényi előírásokat.

A cég a bírósághoz fordult, kártérítést követelve, és 2009-ben sikerrel is járt. A Legfelsőbb Bíróság csak 2012 januárjában törölte el a korábbi ítéletet, azzal indokolva, hogy a társaság nem szenvedhetett kárt, mivel a hamisított italok egyébként sem kerülhettek volna forgalomba.

Ma a cég képviselőit már azzal is vádolják, hogy a pénzügyminisztérium ellen folytatott perükben több dokumentumot is meghamisítottak, szakértői véleményeket utólag kelteztek.

A cég vezetője az a Sergej Salmanov, aki a somorjai Carat alkoholgyártót is vezeti. Az ügy kapcsán azonban nem nyilatkozott.

Salmanov már korábban is belekeveredett egy hamisítási ügybe a kozmetikumokkal foglalkozó AB társaság kapcsán.

A mostani vizsgálatot a Korrupcióellenes Hivatal vezeti, a NASK céget a hatóságok félrevezetésével és csalási kísérlettel vádolják.

Andrea Predajňová a Speciális Ügyészségtől annyit mondott, hogy folyik a nyomozás, de eddig senki ellen nem tettek vádemelési javaslatot.

SME/para

Címkék: hamisitás, bíróság, NASK