Lipšic Grendel Gábort akarja a NOVA alelnökének

2012. november 12. - 09:31 | Belföld

A Nová väčšina – NOVA (Új Többség) elnöke egykori szóvivőjét, Grendel Gábort látná legszívesebben az új párt alelnöki székében – írta a sme.sk.

A NOVA-nak csak két alelnöke lesz a jelenlegi elképzelések szerint. Az alakuló kongresszusra vasárnap kerül sor Kassán – itt választják meg az elnököt, aki aztán alelnököket jelöl.

A lap információi szerint míg az egyik alelnök Jana Žitňanská lenne, a másik helyet Lipšic Grendelnek ajánlotta fel. Az ügy érdekessége, hogy mindkét alelnök a Markíza televízió műsorvezetője is volt korábban.

Az értesüléseket Lipšic arra való hivatkozással nem kommentálta, hogy előbb őt kell megválasszák.

Grendel Gábor megerősítette, hogy a NOVA-t támogatni fogja tekintet nélkül arra, hogy milyen pozíciója lesz neki személyesen a párton belül. Már úgy érzi, felkészült a nagypolitikára.

„Újságíróként a politikával foglalkoztam tíz éven keresztül. Az utolsó két évben a Belügyminisztériumban már a nagypolitika részese voltam.“ – mondta Grendel.

A pártot Lipšic és Žitňanská alapították azt követően, hogy távoztak a KDH-ból. Vasárnap megközelítőleg 300 szimpatizáns vesz részt a kongresszuson, akik azt követően a párt tagjaivá válnak. Őket Lipšic válogatta ki munkatársaival – a jelenlegi vezető szerint a kiválasztás alapja az volt, hogy egyetértsenek a párt víziójával. S bár nincs a párt készülő alapszabályában, Lipšic szerint a megszólítottak közül senki sem volt a kommunista párt tagja.

- sme.sk/para -