Automata cenzúra? Elutasították Zuzana Piussi filmjének vetítését a multiplexek

2012. november 14. - 10:32 | Belföld

Zuzana Piussi Ficotól Ficoig (Od Fica do Fica) című filmjét 2010-től, a jobboldal győzelmétől a Smer idei választásokon aratott győzelméig forgatta.

Mário Homolka, a film producere hétfőn írta volna alá a szerződést a három legnagyobb pozsonyi mozit (Aupark, Eurovea, Polus) üzemeltető Forum Film Slovakia társasággal. Homolka azt mondta, hogy a társaság helyi vezetője azzal indokolta a szerződéstől való visszalépést, hogy politikai filmről van szó. Mint mondta, a céggel már hetek óta megegyeztek, a szerződés el is készült, a film forgalmazásáért 5 ezer eurót kellett fizetniük, amiben meg is egyeztek.

Baisová ráadásul két héttel ezelőtt meg is nézhette az egész filmet. A Sme ezzel kapcsolatos kérdésére úgy válaszolt, hogy a politikához ennek semmi köze. Ellenben úgy vélte, hogy a film befejezetlen, és szerinte november 17-ig, ahogy a producer szerette volna, nem tudnák bemutatni. "Olyan mintha a vásárlónak egy meg nem sült kenyeret szeretne eladni" - vélekedett.

Homolka abszurdnak tartja ezeket a kifogásokat, közölte, hogy a film már elkészült. "Az automata cenzúrától a félelemig számos indok az eszembe jut, olyan társadalomban élünk, ahol ez rengeteg társaságnál jelen van" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az eset a Polgári Törvénykönyv megsértésével határos.

Zuzana Piussi 2010-ben kezdte forgatni filmjét, amikor a jobbközép pártok leváltották Robert Fico első kormányát, majd a Smer idei választásokon elért elsöprő győzelméig forgatott. Magába foglalja a Gorilla-tüntetéseket és azok szervezését, egészen addig, hogy Robert Fico a választások éjszakánáj Coca Coláját kortyolja - ami a Gorilla-ügy egyik szimbólumává is vált.

Homolka szerint ez Zuzana Piussi egyik legerősebb filmje. "Ez egy szomorú film a társadalomról, arról, ami itt folyik" - közölte maga a készítő, hozzátéve, hogy sajnálja, hogy a nagy mozik elutasították.

Zuzana Piussi - Nemoc tretej moci

SME/para