Miért is távozik a U.S. Steel Szlovákiából?

2012. november 21. - 10:19 | Belföld

A vasműnek mintegy félmilliárd dolláros beruházásra volna szüksége, ugyanakkor nem ez az egyetlen oka annak, amiért az amerikai anyavállalata eladná.

Robert Fico a vasmű vezetőjének igazgatójával való találkozását követően közölte, hogy a U.S. Steel a brüsszeli környezetvédelmi politika okán is fontolgatja a kivonulást.

Az ipari emisszióról szóló új európai irányelv ugyanis szigorítja a nagy gyárak számára a kén, a nitrogén és a nehéz fémek kibocsátásának feltételeit. Európai versenytársaival szemben ugyanakkor az amerikai U. S. Steelnek kisebb esélye volt az irányelv befolyásolására lobbistáin keresztül.

Szlovákia az idei évben hagyhatja jóvá az új irányelvet. Ahhoz pedig, hogy a 2016-ban életbe lépő új kibocsátási határértékeket teljesíteni tudja a társaság, a következő két évben mintegy félmilliárd dolláros invesztícióra volna szüksége.

A U. S. Steel az elmúlt tizenegy évben összesen 596 millió dollárt fordított zöld projektekre Kassán.

Az új irányelv jelentősen csökkenti a vasmű nyereségét, amely az elmúlt négy évben 426 millió eurót hozott az anyavállalatnak. Kiadásaikat csökkentheti az 2014-2020-as időszakra meghatározandó euróalapok, amelyekből a kötelező zöld beruházásokra meríthetnének a cégek.

A Sme a kormány képviselőitől úgy tudja, hogy a konszern döntését befolyásolja a Fico-kormány emissziós politikája is. Míg ugyanis eddig a cégek ingyen kapták meg az emissziós kvóták mellé a szükséges engedélyeket, addig ezután meg kell azokat vásárolniuk. A Fico-kormány pedig mintegy 100 millió eurós bevételt tervez e téren a jövő évben.

Brüsszel azt kéri, hogy az ebből befolyt összegeket fordítsák zöld projektekre, amivel a pénz visszakerülhetne a cégekhez. A kormány azonban az államháztartási deficit csökkentésére kívánja azt felhasználni, ami a vállalkozóknak nem tetszik.

Az Európai Bizottság elképzelhetőnek tartja, hogy az új irányelvek miatt több cég távozni fog Európából. Éppen ezért azt javasolják a kormányoknak, hogy például a kassai vasmű vagy a vágsellyei Duslo megnövekedett áramköltségeit dotálják.

Az amerikai acélgyártó szeretné tevékenységét a jövőben elsősorban az USA-ban és Ázsiában összpontosítani, éppen ezért tervezi távozását Európából. Egy gyárukat nemrégiben eladták Szerbiában. Az ottani kormány szimbolikus egy dollárért vásárolta meg, hogy ezzel megelőzze a tömeges elbocsátást.

SME/para