ŽIGA: Azt is védjük a természetben, amit nincs értelme...

2012. december 31. - 11:36 | Belföld

A védett területek átértékelése Peter Žiga (Smer) környezetvédelmi miniszter szerint nem érinti majd a Natura 2000 európai egyezmény által védett területeket.

Mint azt a miniszter elmondta, jelen pillanatban nincs realitása a Natura területek védelme átértékelésének és az jelenleg nem is áll szándékában.

Nem zárta ki ugyanakkor, hogy a jövőben ne nyitnák meg a kérdést, ha erre lenne igény. Rámutatott, hogy ezen a területek nagyságát csak akkor lehet megkérdőjelezni, ha egyben megkérdőjelezik azokat a tudományos munkákat, melyek alapján ki lettek jelölve, vagy akkor, ha a védelem tárgya időközben megszűnt.

„Az új szakvélemény sok pénzbe kerül – nekem pedig ebben a pillanatban nem áll rendelkezésemre olyan pénzforrás, melynek segítségével újraértékelhetnénk a Natura védelme alatt álló területek határát.” – nyilatkozta a környezetvédelmi miniszter.

Azzal az átértékeléssel kapcsolatban, mely jövőre kezdődik és mely a védett területeket érinti, megjegyezte, hogy néha már azt is védjük, aminek nincs is értelme. Példaként az Alacsony Tátra Nemzeti Parkot hozta fel, ahol szerinte a környezetvédők is hasonló lépéseket sürgetnek.

„Talán a Magas Tátrában is vannak olyan helyek, melyeket védünk – s ezek közben parkolóhelyek.” – állapította meg környezetvédelmi tárca vezetője. Szerinte az átértékelés és annak kommunikációja már 2012-ben megkezdődött.

„Olyan eredménynek kell megszületnie, hogy a választási ciklus végére megmondjuk, mely védett területeink vannak, azokat lajstromozzuk és kijelöljük határaikat.” – foglalta össze Peter Žiga.

- sme.sk/para -