A. Nagy László: Küzdeni szükségszerűség, bizakodni illik…! – INTERJÚ

2013. január 22. - 10:55 | Belföld

A. Nagy László kisebbségi kormánybiztost a kulturális támogatások problémaköre mellett hivatalának kiépítéséről és a nemzetiségi jogokért folytatott időnkénti szélmalomharcról is kérdeztük.

Hivatala kialakításakor szerkezetileg és állományban mennyire támaszkodhatott a kisebbségi miniszterelnök-helyettesi hivatalra, ami Iveta Radičová kormányzása alatt épült ki?

A miniszterelnök-helyettes hivatala egy szélesebb spektrumú hivatal volt, az emberi és a kisebbségi jogokkal is foglalkozott, gyakorlatilag egy minisztériumként tudott működni. Természetesen a legnagyobb különbség a jogállásban van. Korábban a hivatal vezetője miniszterelnök-helyettes volt, ma ugyanennek az irodának a vezetője kormánybiztosi rangban van és nem tagja a kormánynak, tehát nincsen közvetlen végrehajtó szerepe.

Ami a személyi összetételt és a rendelkezésre álló helyeket illeti, itt is jelentős változás történt. A miniszterelnök-helyettes hivatalának mintegy 40 állandó munkatársa volt. Jelenleg 15 munkatárssal dolgozom együtt, ezek mind szakértői helyek, tehát kvalifikált, magasan képzett szakemberek vesznek körül. A hivatalomban két főosztály működik: a nemzetiségpolitikai főosztály és a nemzetiségi kultúra főosztálya. A hivatal munkatársai között gyakorlatilag a legjelentősebb nemzetiségek képviselői vannak jelen, elsősorban magyarok, de van ruszin munkatársunk, most fejeződik be a roma szakember felvétele, és dolgoznak itt szlovákok is. A munkatársak képzettségét tekintve vegyes a kép: van jogászunk, volt pedagógusok, közgazdászok de bölcsészek is.

Engem június 15-én nevezett ki a kormány, amikor másnap megérkeztem a hivatalba, az előző munkatársi csapatból mindössze hat embert találtam, a többieket a kormányváltás során elbocsátották. Sikerült elérnem, hogy két munkatársnak a felmondását megszüntessék, a többiek fokozatosan, pályázat útján kerültek a hivatalomba.  Jelenleg egy második jogász felvételére készülünk.

Az elmúlt 8 hónap alatt egyébként teljesen egyértelművé vált, hogy egyrészt a szerteágazó feladatok, de ezek nagy mennyisége miatt is, ezzel a létszámmal csak szinten lehet tartani az állapotokat, fejleszteni aligha lehetséges.

A Radičová-kormány idején sem kezelték a minisztériumok igazán partnerként a kisebbségi miniszterelnök-helyettest. Nagyon nehézkes volt pl. a kommunikáció az oktatásügyi tárcával, pedig lett volna mit megoldani. Önnek mi a tapasztalata? Azokkal a minisztériumokkal és hivatalokkal, akikkel a közös ügyeket meg kellene oldani, mennyire lehet kommunikálni és lát-e lehetőséget arra, hogy a párbeszéd legalább elfogadható legyen, ami a kisebbségek problémáit illeti?

Ez nem csak a Radičová-kabinet idején volt gondja a nemzetiségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesnek, ugyanez volt a helyzet a két Dzurinda kormány alatt is. Az igazság az, hogy ez örökzöld probléma Szlovákiában, függetlenül attól, hogy a magyar politikai képviselet része-e a kormánynak vagy sem.

Persze a jelenlegi állapot, hogy a kisebbségi kormánybiztos nem tagja a kormánynak, hanem tanácsadói rangban van, nem segített a helyzeten.

A probléma egyébként nem a minisztériumokkal, hanem a miniszterekkel való kommunikációban van. Mondok egy példát. A kisebbségi nyelvhasználati törvény érvényesítéséhez szükséges alapdokumentumok már kora nyárra elkészültek, sőt, elkészült egy törvénymódosítási javaslat is, amelyeket egyeztetni kellett az illetékes tárcákkal. Ezek az ominózus vasúti tábla ügyek, tehát elsősorban a közlekedési minisztériumról van szó. Az én hivatalom munkatársai nyár elején készen voltak a jogi megoldással, de a közlekedési minisztériummal nagyon vontatott volt a kommunikáció, és végül nem vezetett eredményhez.

Másik példaként az oktatásügyi tárcát említhetném. Kétszer tárgyaltam a miniszterrel hivatalosan. Régóta ismerjük egymást képviselőként, tehát jó hangulatúak voltak a tárgyalások, de mivel nálam hiányoznak a végrehajtói jogkörök, mindazt, amit a mi hivatalunk szeretne érvényesíteni, csak a kormányhivatalon, esetleg magán a miniszteren keresztül teheti. Ez jelentős bonyodalmakat és időveszteséget is okoz, arról nem is beszélve, hogy az illetékességi törvény megváltozása miatt a hivatalom jogkörei csak októberben stabilizálódtak.

A Fico-kormány status quot hirdetett a kisebbségi kérdések ügyében. Azt kell mondanom, nem tudok restriktív intézkedésekről, amelyek a gyakorlatban megjelentek volna, esetleg rosszabb jogi helyzetet teremtettek volna a kisebbségek számára bármilyen vonatkozásban. Azonban maga a tény, hogy a kisebbségi ügyeknek nincs közvetlen képviselete a kormányban, sokkal bonyolultabbá teszi az érdekérvényesítést.

Azért vannak pozitív jelek is. Lajčák külügyminiszterrel pl. nagyon jó a kapcsolatunk. A külügyi tárca feladata, hogy szeptemberig benyújtsa a szlovák kormányba az emberi és kisebbségi jogok stratégiájáról szóló anyagot, mivel az előző stratégiáról szóló anyag lejárt. Engem és a másik két kormánybiztost is meghívott a munkacsoportjába.

Egy másik példa, ami ugyancsak pozitív, hogy még az előző kormány határozata alapján decemberben elfogadta a kabinet a kisebbségi nyelvek érvényesítéséről szóló jelentést. Ez azt vizsgálta, hogy a gyakorlati életben hogyan valósulnak meg az új kisebbségi nyelvhasználati törvény passzusai az államigazgatásban, regionális valamint önkormányzati szinten és a civil életben. Ezt a jelentést a kormánybiztosi hivatal dolgozta ki, végigjárta a szokásos tárcaközi egyeztetési folyamatot, a kulturális minisztérium, de más tárcák részéről is jelentős, kritikus hozzászólások voltak. A kormányhivatal amelynek a keretén belül működik a kormánybiztosi hivatal azonban megvédte ezt a jelentést a tárcaközi egyeztetés során, de a miniszterelnök-helyettes, vagyis a külügyminiszter, aki az egyik beterjesztője volt, tudomásom szerint a kormány ülésén is megdicsérte az anyagot. Nem akarom túldicsérni a külügyminisztert, de adottak a keretek, lehetséges az együttműködés.

Hivatalának egyik legfontosabb feladata a kisebbségi nyelvhasználati törvény betartásának ellenőrzése. Mit jelent ez a gyakorlatban?

A kisebbségi nyelvhasználati törvény kötelezi az államigazgatás szerveit, hogy a vegyes területeken a hivatali életben érvényesítsék a kétnyelvűséget. Hogy finoman fogalmazzak, ez jelenleg nem történik meg hiánytalanul.  Kicsi előrelépés ugyan történt a gyakorlatban, de sem az államigazgatás, sem az önkormányzatok nem élnek igazán a jogokkal és lehetőségekkel. Érvényes ez az általános érvényű rendeletek kétnyelvűsítésére az önkormányzatokban, vagy az államigazgatás által kiadott rendeletekre, de ugyanez a helyzet a szolgáltatásokat nyújtókra is, mint pl. a közlekedési vállalat, az áramszolgáltatók, a benzinkutak, vagy éppenséggel az áruházláncok. A törvény pontosan leírja ezek kötelezettségeit, amit szankciók fenyegetése alatt kellene betartaniuk. Ezek elsősorban azok a normák és szabványok elsősorban jelzőtáblák formájábanamelyek egészséget veszélyeztető vagy vagyoni kárt előidézhető helyzetekre figyelmeztetnek. Az erre vonatkozó tábláknak pl. július elsejétől minden üzemanyagtöltő állomáson, minden úton két nyelven kellene megjelennie.

Hivatalunk feladata, hogy a törvény érvényesítése során mindenkinek módszertani segítséget nyújtsunk, aki ebben érdekelt, ami azt jelenti, hogy elsősorban továbbképzéseket valósítunk meg.

Munkatársaim és külső szakértők még augusztusban befejezték a kétnyelvű szakszótárak kidolgozását. Ezek nyár óta a kormánybiztosi hivatal honlapján vannak. Van szlovák-magyar relációban pl. 9 ezer kifejezés, ruszin vonatkozásban 7 ezer, roma-szlovák relációban pedig 6500. Most kezdődnek a munkálatok az ukrán-szlovák szakkifejezési tár kidolgozására.

A következő szakaszban a weboldalunkon formanyomtatványok jelennek majd meg. Szeretnénk elérni, hogy a községi hivataloknak ne legyen gond, ha kétnyelvű formanyomtatványt akarnak használni. Ugyanezt elkészítjük az állami szervek számára is, hogy pl. a születési levél űrlapja, a házassági levél, esetleg a halotti bizonyítvány, de akár egy kereskedelmi szerződés, amit az önkormányzat köt, megfelelő magyarsággal álljon rendelkezésre. Ha a község vagy az állami szervek ezt nem adják ki a polgár kérésére a kisebbség nyelvén is, akkor büntetést lehet rájuk kiszabni.

Ahhoz, hogy a bírságolás megvalósulhasson, a múlt évben létre jött a kormányhivatalban egy tárcaközi bizottság, amelynek az a feladata, hogy a panaszokat elbírálja. Ebben a testületben 8 minisztérium képviselője van, vezetője a kormány szolgálati hivatalából egy jogász, alelnöke az én helyettesem, Bukovszky László, magának a bizottságnak a munkáját pedig a kormánybiztosi hivatal jogásza, Szalay Zoltán koordinálja. Ez a testület ítéli majd meg a panaszokat és a törvény értelmében a szankciókat is kiróhatja.

És kaptak már panaszokat?

Sajnos keveset. Van egy olyan panasz, hogy az anyakönyvi hivatal egy dél-szlovákiai községben ugyan kiadta kétnyelvűen a születési anyakönyvi kivonatot, de ez nem volt megfelelő. A nyomtatvány szlovák volt, a tartalma, amit beírtak, kétnyelvű.

A kormányváltás után a belügyminisztérium valamelyik tisztségviselője körlevelet intézett az anyakönyvi hivatalokhoz és ebben elmagyarázta, hogyan kell értelmezni a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Mi lehet egynyelvű, és mi lehet kétnyelvű. Az anyakönyvi vezetők valószínűleg nem járhattak el másképpen, mint ahogy a fölöttes szerv levele ezt értelmezte annak ellenére, hogy rendelkezésükre állt a megfelelő kétnyelvű formanyomtatvány. A polgár pedig, aki panaszt tett nálunk, csak azt kérte, amire a jogszabályok lehetőséget adnak. Ennek az ügynek a megoldása most zajlik. Az elkészült szakvélemény egyértelműen elmarasztalja a belügyminisztérium dokumentumát, kifejtjük jogi érveléssel, hogy mi és miért nincs összhangban a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel. Isten malmai lassan őrölnek, ezért a bizottságban is el fog tartani egy ideig, amíg döntés születik erről a konkrét ügyről.

A bizottság döntése ezekben az esetekben kötelező érvényű lesz pl. a minisztériumok számára?

Igen, kötelező érvényű lesz, mert ennek a jognak és kötelezettségnek a hordozója az illetékességi törvény alapján a kormányhivatal. Tehát ha esetleg szükség lesz rá, a kormányhivatal fogja kiróni a büntetéseket is.

Előfordulhat, hogy önök korábban fognak büntetni, mint pl. a kulturális minisztérium az évek óta érvényben lévő államnyelvtörvény kapcsán?

Én azt szeretném, ha nem kellene büntetni. Sem a kulturális minisztériumnak, sem a kormányhivatalnak. Egyébként is abszurdnak tartom, hogy nyelvi vétségért büntessenek, de tény, hogy ennek a lehetősége mindkét törvényben benne van.

Néhány hét múlva egyébként elkészül egy irányelv az államigazgatási szervek és az önkormányzatok, valamint a nyelvi jogokat gyakorló összes köteles személy számára arról, hogyan kell érvényesíteni a kisebbségi nyelvhasználati törvényt. Azt tapasztaltunk a munkatársaimmal, hogy ezen a területen eléggé nagy a tájékozatlanság. Szükség van tehát felvilágosító munkára, hamarosan elkészül egy írásos segédanyag, ami figyelmeztet arra, hogy mihez van a polgároknak joguk és az állami, valamint közigazgatási szerveknek mik a kötelességeik.

Módszertani továbbképzés indul az államigazgatás és a területi önkormányzati szervek képviselői számára, hogy hogyan alkalmazzák ezt a törvényt.

Ez azt jelenti, hogy az önök szakemberei elmennek egy-egy hivatalba és a közigazgatásban dolgozóknak tanfolyamokat tartanak?

Regionális továbbképzéseken fognak részt venni az állami és önkormányzati szervek azon munkatársai, akik kötelesek ezt a törvényt érvényesíteni.

De megegyeztünk a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjával, hogy képzést indítanak a nyelvhasználati jogok érvényesítésére az államigazgatási és önkormányzati szervek illetékes munkatársai számára. Egy vagy két szemeszteres képzésről lenne szó, ahol a  résztvevők megismerkedhetnek a jogi és a nyelvi aspektusokkal is.

Az elmúlt 8 hónapban sok esetben azt tapasztaltuk mind az önkormányzatok, mind az államigazgatás munkatársai erre panaszkodnak  hogy nem ismerik a szakkifejezéseket, nem ismerik a törvényt. Ennek ellenére a képzés iránt egyelőre minimális az érdeklődés. Pedig az önkormányzati vagy államigazgatási szervek számára nem jelenthet nagy terhet a szemeszterenkénti 150 vagy 250 eurós tandíj. A jelenlegi érdektelenség ellenére optimista vagyok, mert bízom benne, ha kiderül a helyi államigazgatási vagy önkormányzati szervek számára, hogy a törvény be nem tartása szankcionálható, akkor előbb vagy utóbb rájönnek arra, hogy érdemesebb egy képzésen részt venni, mint bírságot fizetni.

Rendkívül aktívak Dél-Szlovákiában a valós kétnyelvűséget követelő civil aktivisták. Van reális esély arra, hogy gesztusértékű dolgokban, mint a vasúti vagy közúti kétnyelvűség, előrelépés történjen a közeljövőben?

A közúti kétnyelvűségben nem léteznek jogi akadályok, itt elsősorban a közúti táblákról, a középületek, hatósági épületek megjelöléséről és figyelmeztető táblák, műszaki normák esetéről van szó. Itt vannak olyan kategóriák, ahol bírságolni is lehet a kétnyelvűség elmaradását.

Büntetéseket kiszabni csak az életet vagy vagyont veszélyeztető esetekben lehet. De az, hogy a szolgáltató az útjelző táblán kiírja-e a Bratislava mellett a Pozsonyt is, a vonatállomáson megjelenik-e a helységnév a kisebbségek nyelvén is, továbbra is csak a jóakaraton múlik majd?

A törvényben megengedő megfogalmazásban van ez az eset, tehát a jogszabály nem tiltja a helységnév magyar nyelvű feltüntetését is.

A vasút kapcsán azonban más a helyzet. A kisebbségi nyelvhasználati törvényben van egy apró nyelvi, terminológiai hiányosság, amelyre hivatkozva a vasút megpróbálja a törvény szellemét ignorálni. A vasútról szóló törvény ugyanis másként jelöli meg a vasútállomások nevét, mint amit a kisebbségi nyelvhasználati törvény használ. Ezt a két kifejezést kell összhangba hozni, ez azonban csak törvénymódosítással lehetséges.

Lát esélyt a módosításra?

Hullámzó volt a vasút viselkedése az elmúlt egy évben. A tárgyalások a közlekedésügyi minisztérium és a vasút képviselőivel még tavasszal elkezdődtek, de a kormányváltás miatt megakadtak. Hivatalba lépésem után újra kezdtük a tárgyalásokat, megegyeztünk a vasút és az illetékes tárca vezetőivel, hogy törvénymódosítással fogjuk ezt a helyzetet orvosolni. Akkor úgy tűnt, ez csak hetek kérdése, és ősszel már a parlament is elfogadhatja ezt az egy szavas törvénymódosítást.

A közlekedésügyi minisztérium képviselői azonban szeptemberben azzal jöttek, hogy van egyszerűbb megoldás is, a tárca egy belső rendeletével szabályozná a kérdést, és lehetővé válna a vasúti állomások kisebbségi nyelven való megjelölése is. Két alternatívát dolgoztak ki. Jogászaink és a kormány jogászai is értékelték a két tervezetet, de egyik sem elfogadható számunkra, mert olyan különböző feltételekhez szabták az állomások megjelölését, amelyek nem feleltek meg sem a kisebbségi nyelvtörvény betűjének, sem a szellemiségének, a polgárok sem örültek volna, ha nem a vasútállomáson, hanem pl. egy udvaron vagy egy kertben lett volna kitéve a vasútállomás magyar neve. Ehhez közeli volt a megoldásuk, de volt más feltételük is. Ezek után mi nem folytattuk a tárgyalásokat a közlekedésügyi minisztériummal, hanem véglegesítettük a törvénymódosítási javaslatnak a szövegét és indoklását. Ezt jelenleg a kormányhivatal jogi főosztályán ellenőrzik, minden valószínűség szerint a miniszterelnököt fogom megkérni, hogy nyújtsa be a kormány ülésén ezt a módosító javaslatot.

Amennyiben a módosítást elfogadná a kormány majd a parlament is, ezt követően kötelező érvénnyel ki kellene írni a település nevét magyarul a vasúti megállókban, vagy továbbra is csak lehetőség lenne arra, hogy harcoljunk azért, ami a törvény nem tilt?

Mi azt szeretnék, ha kötelező érvényű lenne, de realista vagyok. Még azt is el tudnám fogadni, hogy ne a vasúti társaság költségére helyezzenek ki egy ilyen pár szár eurós táblát, hanem pl. a község vállalja ezt a terhet. A lényeg, hogy a minisztériumnak ne legyen hivatkozási alapja.

Ön rendszerváltás óta jelen van a nagypolitikában. Mindenféle kormányokban, sokféle tisztségben dolgozott. A bársonyos forradalom után 23 évvel meg tudja-e magyarázni, mi az, ami a szlovákokat megakadályozza abban – és mindegy, hogy jobb- vagy baloldali kormány van, mindegy, hogy a kormány tagja-e a magyarok politikai képviselete vagy sem –, hogy nagyvonalúak legyenek ezekben a kérdésekben. Mert itt elsősorban gesztusokról lenne szó a kisebbség felé.

Ennek az állapotnak az egyik oka, hogy nagyon sokáig, tulajdonképpen 1945-től 1989-ig az országban egynyelvűség volt. Ez az állapot tűnhetett a szlovák többség számára természetesnek. Másrészt pedig 1989-ig ez egy bezárt világ volt, az emberek nem utazhattak, nem láthatták, milyen a gyakorlat Nyugat-Európában. A kelet-európai országokban, így pl. Magyarországon is ugyanez az egynyelvűség volt a norma. Az utolsó kétnyelvűség az egykori Csehszlovákiában 1939-ben befejeződött, amikor az ország szétesett, tehát nem volt sem joggyakorlat, sem hétköznapi tapasztalat ezen a területen.

Hozzáteszem azt is, hogy a szlovák nemzet a háború után, de 1968-at követően is a reneszánszát élte meg a nemzetté válásnak és ez úgy zajlott le, hogy közben alig voltak érintkezési felületek azzal, hogy mi történik máshol a világban, elsősorban nyugaton.  Aki ma elmegy Olaszországba, Németországba esetleg a skandináv államokba, láthatja, milyen ott a nyelvi gyakorlat.

Ha az elmúlt 20 év aktuális kormányzataira tekintek vissza, a kormány mindig azzal volt elfoglalva, hogy döntéseire majd hogyan reagál az ellenzék. Nem veszítenek-e pozíciót a következő választásokon, szavaznak-e majd rájuk elegen, ha engedményeket tesznek a kisebbségeknek ez minden szlovák politikai erőt foglalkoztatott. Természetesen az aktuális ellenzék ezt a helyzetet kellőképpen ki is használta, és mindegy, hogy jobb vagy baloldali pártokról volt szó. Nem voltak sajnos ebben kivételek azok a kormánykoalíciók sem, ahol ott voltak a magyarok.

Változhat ez a jövőben?

Hogyne! Ahogyan a szlovákiai közgondolkodás általánosságban véve változik, ahogy fejlődik, ahogy műveltebbé válik a nemzet, az ország lakossága, ahogyan tapasztalatokat szereznek külföldi útjaik során vagy kint dolgozva az emberek, minden pozitívan hathat.

A másik dolog, ami rendkívül hatékonyan működött az elmúlt években, az európai szerveknek a működése és az a kényszer, hogy Szlovákia, amikor belépett az unióba, kénytelen volt jogrendjét és joggyakorlatát összhangba hozza a nemzetközi egyezményekkel és jogszabályokkal. Kötelezték Szlovákiát, hogy rendszeresen jelentéseket írjon arról, hogyan tesz eleget mindennemű kötelezettségének az emberi és kisebbségi jogok területén is.

De vannak olyan magyar politikai vezetők, akik azt mondják, hogy itt az elmúlt két évtizedben nem változott semmi, sőt, romlott a magyar kisebbség helyzete!

Ezzel biztosan nem érthetünk egyet.

Szlovákiában 1989 előtt volt-e olyan település, ahol a község neve magyarul vagy ukránul is ki volt írva? Nem volt ilyen.

Volt-e olyan a rendszerváltás előtt, hogy az ország kisebbségeinek bár nem alanyi jogon saját politikai képviseletük volt a parlamentben?

Volt-e olyan Szlovákiában, hogy a kisebbség saját maga választhatta meg önkormányzati képviselőit?

Volt-e a szocializmus idején olyan, hogy hivatalos dokumentumokat két nyelven adjanak ki, a kisebbségek nyelvén is pl. egy anyakönyvi kivonatot vagy egy kereskedelmi szerződést?

Volt-e olyan támogatási rendszere a kisebbségi kultúrának valaha is, mint amilyen mostanra kialakult? Bár sok hiányossága van, de állíthatjuk, ilyen nagyságrendű támogatás sohasem volt a kisebbségi kultúra tekintetében.

Voltak-e a kisebbségeknek olyan szervezeteik, nemcsak a kultúra, hanem az oktatás, a művészetek, a gazdasági élet, a területi érdekek mentén, amelyek ma szabadon működhetnek?

Volt-e a szlovákiai magyarságnak 1500 vagy talán még több civil szervezete, amelyek fantasztikus munkát végeznek? Egyetlen Csemadok volt, amely hatalmas és tiszteletre méltó munkát végzett. De nem volt alternatívája.

Volt-e arra lehetőség, hogy akinek nem tetszett, ami a nemzetiségi jogok területén történik, az utcára vonuljon és tiltakozzon, megírja a véleményét, és azt szabadon nyilvánosságra is hozza. Nem volt ilyen. Volt, aki ezt megtette, de azt azonnal állam-ellenes tevékenységgel vádolták meg.

Volt-e a szlovákiai magyaroknak saját magyar egyetemük? Nem volt.

Aki mindezt nem látja vagy nem akarja láttatni az vak, vagy rosszindulatú. Persze ezzel egy percig sem akarom azt állítani, hogy már elérkezett a Kánaán és minden rendben van. Azt akarom mondani, hogy reálisan kell szemlélni a mai helyzetet. Mindnyájunknak érdeke, hogy ezek a jogok stabilabbak legyenek és bővüljenek.

Egyelőre úgy tűnik, a komáromi Selye Egyetem ügye megnyugszik, a felsőoktatási intézmény haladékot kapott az oktatásügyi minisztériumtól. De ez csak átmeneti állapot, két év múlva újabb kemény próba vár az intézményre. Ebben a kérdésben ön tehet lépéseket?

Többször tárgyaltam Tóth János rektorral kormánybiztosként. Miután áttekintettük az egyetem fejlődését kiderült, hogy évről évre, azokban a kérdésekben, amelyekben vizsgát kell tenni az egyetemnek, hogy elérje az egyetemi szintet, van fejlődés. Az intézmény nem stagnál. Mind a tudományos munka, mind az oktatói munka, mind más egyéb területeken, ha felerősödik ez a fejlődés, akkor van esélyük, hogy két év múlva eleget tegyenek az egyetemi kritériumoknak. Fontos, hogy a következő két esztendőben megmarad az eddigi támogatási rendszer, ami lehetővé teszi a továbbfejlődést.

Nyilván továbbra is szükség lesz erőteljes magyarországi szakmai segítségre ahhoz, hogy ebben az akkreditációs rendszerben eleget tudjanak tenni a különböző kritériumoknak. Itt jogos az egyetem, de a szlovákiai magyar közösség részéről is az elvárás, hogy a magyarországi oktatásügyi kormányzat erőteljesebben, ha kell, akár anyagilag is támogassa az egyetemet, ahogy ezt megteszi pl. Romániában vagy Kárpátalján.

Pozíciómból illetően kihasználtam a lehetőséget és mind az oktatásügyi miniszterrel, mind a külügyminiszterrel tárgyaltam erről a kérdésről. Az oktatásügyi miniszter véleménye nyilvános volt, teljesen más álláspontot képviselt, mint én. A külügyi tárca vezetőjével két ízben tárgyaltam az egyetemről. Nem vonta kétségbe, hogy az egyetemnek vannak hiányosságai, nem éri el azt a szintet, amit az akkreditációs kritériumok feltételeznek, de ő is úgy gondolta, hogy meg kell adni az esélyt a fejlődésre. Arra is felhívta a figyelmet és úgy tudom, ezt a kormánytagoknak is elmondta , hogy Szlovákiának külpolitikai szempontból sokkal nagyobb kára adódna, mint belpolitikai haszna, ha megszüntetnék a Selye egyetemi rangját.

Azonban nem csak Komáromban folyik magyar szakemberek képzése, hanem gyakorlatilag Szlovákia majdnem minden egyetemén tanulnak magyar diákok. Viszont vannak kiemelt oktatási intézmények, ahol kimondottan magyar nyelvű oktatás folyik, itt gondolok a pozsonyi, nyitrai, besztercebányai és eperjesi egyetemre, ahol vannak magyar tanszékek , magyar oktatás és magyar pedagógusok képzése folyik. Azt gondolom, hogy érdemes lenne elgondolkodni, nemcsak a Selye Egyetem vezetőinek, hanem a többi egyetem magyar pedagógusainak, vezetőinek is, a szorosabb együttműködésről.  Az erők átcsoportosításával, a munkamegosztás újraalakításával mindenki jobb helyzetbe kerülhetne. Teljesen kézenfekvő számomra, hogy szorosabb legyen a munkatársi és intézményi  kapcsolat a nyitrai Közép-európai Tanulmányok Kara és a komáromi egyetem között,de fontosnak tartanám azt is, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszéke, amelyik nagy tradíciókkal rendelkezik, szorosabb kapcsolatot alakítson ki a Selye Egyetemmel, ez a komáromi intézménynek bizonyára nagy hasznára válna.

A magyar intézményvezetők átgondolhatnák a szlovákiai magyar felsőoktatás stratégiáját és céljait. Az élet ugyanis minden területen új feladatokat fogalmaz meg, és ezekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell.

Szerintem három fontos kérdés van. Az egyik, hogy legyen elég magasan képzett magyar szakember Szlovákiában, legalább annyi, mint az országos átlag. A másik dolog, hogy olyan szakokat, olyan tudományágakat műveljenek, amik hasznosíthatóak, amire szükség van az itteni élethez. A harmadik dolog, mindehhez elengedhetetlenül szükség van a megbízható szlovák nyelvtudásra. Természetesen emellett a világnyelvek oktatására is nagy hangsúlyt kell fektetni.

Mindehhez az is kellene, hogy pl. a magyar gyerekek az alapiskola hatodik évfolyamában ne az archaikus szlovák nyelv szépségeivel ismerkedjenek, hanem azt tanulják meg, hogyan kell kenyeret kérni a boltban vagy hogyan kell megkérdezni, merre van a vasútállomás. Azzal már mindenki tisztában van, hogy meg kell reformálni a szlovákiai magyar iskolákban a szlovák nyelv oktatását. De mikor lesz ebből valós reform? Az ön feladata is lenne, hogy meggyőzze az oktatásügyi minisztert ennek szükségességéről.

A jelenlegi minisztert, Dušan Čaplovičot erről nem kell meggyőzni. Tudja, hogy egy magyar fiatalnak nem kétnyelvű szótárnak kell lennie, hanem arra van szüksége, hogy tudjon kommunikálni. Ehhez megfelelő módszerre van szükség, pl. olyanra, ahogyan ma Szlovákiában az angolt vagy a németet idegen nyelvként tanítják.

Ezt a módszert kinek kell kidolgoznia? A szlovákiai magyar pedagógusoknak vagy a szlovák szakembereknek?

Ezt csak magunktól várhatjuk el. Az elmúlt években születtek jó tankönyvek. Az állami oktatási kormányzat azonban nem szentelt megfelelő figyelmet a területnek, nem figyelt oda megfelelően a pedagógusképzésre sem. A tanszékeken, ahol a szlovákiai magyar pedagógusokat készítik fel, nem tanítják meg, hogyan kell a szlovákot a magyar gyerekeknek idegen nyelvként oktatni. Ugyanakkor helyettünk senki sem fogja megírni a szlovák nyelvoktatáshoz szükséges tankönyveket, módszertani anyagokat.

Az utolsó, őszi tárgyalások során, amit Čaplovič miniszterrel folytattam, kiderült, hogy ennek a programnak a megvalósítására 1 millió euró van elkülönítve uniós támogatásként, tehát ennyi pénz áll most rendelkezésre a szlovák nyelvoktatás új módszerének a kidolgozására a szlovákiai magyar iskolákban, valamint a tankönyvek kiadására. Természetesen erre pályázatokat kell kiírni. A szakmai adottság az, hogy a nyitrai egyetem legyen ennek a programnak a gazdája, együtt a Selye Egyetemmel, de más egyetemeket is be kell vonni, ahol folyik pedagógus képzés a szlovákiai magyar iskolák számára.

Én arra számítottam, hogy a pályázatokat már ősszel kiírják. Nem tudom, mi a probléma, de tudom, hogy az egyetemek fel vannak készülve arra, hogy részt vegyenek a programban. Én ezt nagyon bíztatónak találom és azt is, hogy a miniszter letett korábbi szándékáról, miszerint a szlovák nyelv oktatását az óraszámok növelésével kell javítani. A lényeg az, hogy a módszert kell megváltoztatni.

A nyilvánosság az ön hivatalát elsősorban a kisebbségi kultúrára szánt támogatás kapcsán ismeri. Január 19-ig lehetett pályázni az idei támogatásokra, a pályázatok elbírálása az ön hivatalának kompetenciája. Az elmúlt évben nagyon sok gond volt a kulturális támogatások kifizetésével. Az idén garantálni tudják, hogy nem fordulhat elő hasonló helyzet?

A pénzügyi támogatások területén elméletben megmaradt a status quo. Gyakorlatilag ugyanaz a támogatási összeg áll a rendelkezésre, mint 2012-ben, bár összhangban az államigazgatásban érvényesített megvonásokkal, a költségvetési csökkenésünk 5 százalékos az államigazgatásé ezzel szemben 10 százalékos, tehát a kormányhivatal támogatottsága is.

2012-ben rendkívül bonyolult körülmények között valósult meg a pályáztatás. Kormányváltás volt, gazdátlan maradt a terület március után, nem volt egyszerű a támogatások kifizetése. A pályázatokat az új kormányzat ötszörös vagy hatszoros ellenőrzés alá vetette, ezért késtek ilyen sokat a megítélt összegek.

Magát a felhívás szövegét is igyekeztünk már úgy közzé tenni 2013-ra, hogy ez időben elkerüljön a leendő pályázókhoz. Ez november 19-én történt meg és január 19-ig lehetett pályázni. Meg sem vártuk, hogy a parlament a költségvetésben jóváhagyja a keretösszeget, kicsit kockáztatva, 3 héttel korábban hoztuk nyilvánosságra a pályázatokat.

Sikerült néhány garanciát beépíteni a pályázatokba. Változás, hogy egy kérvényező egy kérvényt nyújthat be korlátlan mennyiségű pályázattal. Tehát ha korábban egy könyvkiadó 20 könyvet akart kiadni, 20 darab kérvényt kellett benyújtania. Most egy kérvényben akár 20 kiadványra is pályázhat, nem kell mindegyikhez külön adminisztrációt, igazolást, szakvéleményeket stb. leadni. Ez jelentősen egyszerűsíti a rendszert, tehát a feldolgozást is.

A másik garancia, hogy remélem, a most javasolt bíráló bizottságok szakmailag a helyzet magaslatán állnak majd.

Kiderült a kormányhivatal számára, hogy ez sokkal időigényesebb munka, mint amivel eredetileg számoltak. De a kormányhivatal vezetői számára az is egyértelművé válhatott, hogy a munkatársaink korrekt munkát végeztek, tehát teljesen felesleges hatszor ellenőrizni az anyagokat, mint ahogy azt a 2012-es pályázatokkal tették.

Ezek alapján az a feltételezésem, hogy az idei pályázatok legkésőbb a második negyedév végén, tehát a nyári kulturális szezon előtt megvalósulnak és végre nyugodt körülmények között dolgozhat mindenki, aki pályázott.

Nagyon sok bírálat érte önt amiatt, hogy úgymond belenyúlt a bizottságok munkájába, felülbírálta sok esetben ezek döntését. Mit gondol, lesz erre ok és példa az idén is?

Remélem, hogy nem. De azért figyelembe kell venni, hogy a kisebbségi kormánybiztos tavaly is és az idén is gesztora ennek a feladatnak, tehát a hivatal részéről én felelek a döntésekért. Én nem akartam és a jövőben sem akarok a szakmai bizottságok döntése mögé bújni. Vállalom a felelősséget azért, amit aláírok. A bizottsági döntések felülbírálásának egyik oka az volt, hogy nem voltak kiegyensúlyozott döntések a pénzek megítélésében különböző szervezetek, akciók, fesztiválok pályázatai között. A másik dolog, hogy a pályázati felhívás 2012-ben, de most is, egészen világosan lefekteti, hogy mi az, ami támogatható, és mi az, ami nem. Egy folyóirat, napilap vagy hetilap esetében pl. nem maga a folyóirat támogatható, hacsak nem kulturális folyóiratról van szó. Pl. ha az Új Szó pályázatot nyújt be, nem támogatható az egész lap, csak a kulturális rovata. Ugyanez vonatkozik az elektronikus sajtóra is. Egy elektronikus sajtótermék nem azért kap támogatást ebből az alapból, mert létezik, és mindennel foglalkozik, hanem arra a tevékenységre kaphat pénzt, ami a kultúrához kapcsolódik.

Az is előfordul, hogy egy pályázó nem tesz eleget az alapvető, demokratikus és emberi jogok, kisebbségi jogok, nemzetek közötti békés együttélés, valamint a tolerancia szellemének. Remélem, hogy ez az idén nem fog gondot okozni, ezek az alapelvek eléggé világosan megjelentek a pályázatban.

Az idén egyébként reményeink szerint nagyobb szerepet és teret kapnak azok az aktivitások és pályázók, akik a kisebbségi kulturális élet vagy kultúra kutatásával foglalkoznak. Nagyobb szerepet kapott a közművelődés is, és azon belül az anyanyelv ápolása. Nagyon szívesen vennénk olyan nyári táborok szervezését, ahol a szlovák iskolába járó magyar gyerekekkel foglalkoznak. Akik az iskolában nem tanulnak magyar történelmet, magyar irodalmat, magyar reáliákat, de ez vonatkozik a többi kisebbséghez tartozó gyerekekre is. Pl. a ruszinoknak saját iskolájuk sincs, nyáron jártam egy ilyen gyerektáborban, ami nagyon sikeres és hasznos volt.

Nem egyszer előfordul akár rendezvények, de akár a könyvkiadás területén is, hogy a pályázók Szlovákiából és Magyarországról is megkapják ugyanarra a dologra a támogatást. Van arra bármilyen esély, hogy ezt a kettős támogatást kikerüljék?

Mi nagyon szigorúan az elszámolásnál csak az eredeti dokumentumokat fogadjuk el, tehát minden pályázónak az eredeti számlákat kell leadnia.

Mennyi pályázatot kaptak az idén?

Az összesítés szerint 2006 pályázat érkezett az idén a kisebbségi kultúra támogatására. Tavaly összesen 1890 pályázatot kaptunk, tehát az idei kérvények ezt jócskán meghaladják.

Szorosabb együttműködést tervez a Csemadokkal, amely átalakulóban van. Ezzel kapcsolatban egy tárgyalás is volt a szervezet új vezetőivel? Milyen együttműködésre számít?

Részt vettem a Csemadok legutóbbi kongresszusán és elmondtam a beszédemben, hogy szívesen venném, ha korrekt kapcsolat alakulna ki a hivatalom és a szervezet között. Kaptunk egy meghívást, barátságos, pragmatikus megbeszélés volt, a Csemadok legfelsőbb vezetésével tárgyaltam. Folyamatos konzultációban egyeztünk meg, én arra kértem a Csemadok vezetőit, hogy készítsék el országos rendezvényeik közül a prioritások listáját. Ha jól tudom, 23 országos rendezvényük van, és egészen biztos, hogy a rendelkezésre álló keretből mindegyiket nem tudjuk egyformán támogatni.

Fontos dolog volt a Csemadok részéről, hogy évek óta gondot jelent a szervezet apparátusának a fenntartása, működtetése, mert a mi pályázati rendszerünkben csak kulturális tevékenységre lehet pályázni, fizetésekre, épületek felújítására nem. Házi feladatként megkaptam, hogy találjunk erre a problémára megoldást, amit azonban én ebben a pillanatban nem látok.

Hasonló gondja a szervezetnek, hogy van 4 olyan épülete, ami felújításra szorulna, de kellene pénz a fenntartásra is. Ez a stószi Fábry ház, a kassai Csemadok épülete, maga a központi épület Pozsonyban és a szenci üdülőház. Az első Dzurinda-kormány idején a pozsonyi Csemadok székházra a szlovák és a magyar kormánytól is kaptak pénzt, ha azonban ők indokoltnak tartják, nyilván szükséges az újabb  felújítás. Azonban elmondtam nekik, hogy erre a mi hivatalunknak nincs költségvetése.

És a többi műhellyel, pl. a Kerekasztallal, vagy a Fórum Intézettel milyen a kapcsolata?

A kormány kisebbségi bizottságában a Kerekasztalnak 5 képviselője van, tehát kialakult egy normális munkakapcsolat. Magával a Kerekasztal apparátusával az a helyzet, hogy úgy tudom, összesen ketten vannak. A problémát abban látom, hogy ami a Kerekasztal üzenetét, céljait illetik, ezek folyamatosan megjelennek a kisebbségi kormánybizotttságban, viszont a Kerekasztal mögött nem látom magát az intézményt, csupán két vagy három munkatársat, akikkel kapcsolatban vagyunk.

A Fórum Intézettel más a helyzet. Ismert, nagyon jól meghatározott és definiálható a tevékenysége, elsősorban a különböző típusú kutatások területén. Természetesen azok a pályázatok, amelyek a Fórum Intézetben készülnek és bekerülnek a mi rendszerünkbe, megkapják a megfelelő támogatást, amennyiben megfelelnek az előírásoknak.

A Hídnak a mai napig nincs jó kapcsolata a magyar kormánnyal. Ön kisebbségi kormánybiztosként kezdeményezett-e kapcsolatfelvételt a budapesti szervekkel, együtt tudnak-e működni pl. a támogatások terén Magyarországgal, vagy ennek továbbra sincs nagy esélye?

Nyitott vagyok a magyarországi kapcsolatokra. Két alkalommal beszéltem a magyar kormány tagjaival, történetesen mindketten a magyar külügyminisztérium képviselői, Németh Zsolt államtitkár és Prőhle Gergely helyettes államtitkár. Arra kértem őket, nevezzék meg azt a magyarországi partnert, akivel én kapcsolatot tudok tartani, a magyar kormányzatnál ugyanis nem létezik hasonló intézmény, sem kisebbségekért felelős államtitkár, sem kormánybiztos nincs. Egyelőre nem kaptam választ, én mindenesetre készen állok az együttműködésre. Amit nem ismerek, és amire nincs rálátásom, az a Magyarországról Szlovákiába érkező kulturális támogatások mennyisége és minősége. Jó lenne, ha lenne erről információnk, mert ez akár pozitív hatással is lehetne a mi rendszerünk alakítására, illetve a kettőnek az egymáshoz illesztésére.

Rudas Dóra