Čaplovič után Berényivel is tárgyalt a magyar miniszter

2013. január 24. - 19:21 | Belföld

Csütörtöki, pozsonyi látogatása során Balog Zoltán először Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszterrel, majd az MKP vezetőségével találkozott.

Balog Zoltán a tárgyalást követő sajtótájékoztatón elmondta: beszámolt az MKP vezetőinek Dušan Čaplovič oktatási miniszterrel folytatott tárgyalásai eredményeiről. Ebből többek közt kiderült, hogy a korábban leminősítésre jelölt révkomáromi SJE várhatóan elkerülheti jogállása elvesztését, mivel a magyar kormány egyetemi oktatókkal, valamint a kiküldésükhöz szükséges anyagi szerepvállalással fogja segíteni az egyetlen szlovákiai magyar egyetemet, hogy 2014-ig teljesíthesse az akkor esedékes akkreditáció feltételeit.

Balog Zoltán ezzel összefüggésben elmondta: örömmel fogadta, hogy Dušan Čaplovič miniszter rámutatott: az SJE a 2013-as évben nagyobb állami támogatást kapott a korábbinál és ez is segítheti az intézményt abban, hogy 2014-ben már teljesíteni tudja az akkreditációs kritériumokat.

Berényi József, az MKP elnöke megköszönte Balog Zoltánnak a segítséget, amelyet a magyar kormány az SJE egyetemi besorolásának a megőrzése érdekében tesz, és aminek ismételten tanúbizonyságát adta mai felajánlásával. Az MKP elnöke szerint ez a segítség is azt bizonyítja, hogy a felvidéki magyarságnak rendkívüli szüksége van Magyarországra és a magyar kormányra.

"A magyar kormányzat támogatása nélkül nem tudunk intézményeket fenntartani" - szögezte le az MKP politikusa, hozzátéve: hibás az a - sajnos némely szlovákiai magyar politikai képviselő által is hangoztatott - nézet, miszerint a szlovákiai magyarság "túléléséhez" csupán a szlovák kormány támogatása is elegendő lenne.

Magyarországon működik, Szlovákiában nem?

Az egyeztetésen az alap- és középfokú oktatási intézményeket érintő szlovákiai oktatási reformról is szó esett. Ennek sarkalatos pontja, hogy az iskolák finanszírozása közvetlenül a minisztérium hatáskörébe kerülne át - ahogyan ez Magyarországon is történt. A szlovák szaktárca terveivel nem ért egyet az MKP, mivel álláspontjuk szerint a reform jelenlegi keretek közötti kivitelezése komoly veszélyt jelenthet a jelentős számú vidéki magyar kisiskolára.

Berényi József rámutatott: az oktatási intézmények hálózatának optimalizálása kérdésében jelentős helyzeti különbségek állnak fenn Szlovákia és Magyarország között. "Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter elfeledkezik arról, hogy Magyarországon léteznek kisebbségi önkormányzatok, amelyek iskolafenntartók is lehetnek, és így megkapják a vonatkozó jogköröket az állam kezéből" - hangsúlyozta az MKP politikusa. Hozzátette: amennyiben a szlovák oktatásügyi reform keretén belül hasonló jogkörökkel alakulnának ilyen kisebbségi önkormányzatok, akkor a felvidéki magyar párt is támogatni tudná ezt a folyamatot, de egyébként nem.

(mti/parameter)