Glance House: Az OTP bank is beszállt a játékba

2013. március 7. - 09:55 | Belföld

A cseklészi lakóház Dobroslav Trnka segítségével történt illetéktelen átruházásának ügye tovább bonyolódik. Az OTP bank is beszáltt a játékba, őket Roman Kvasnica képviseli, aki a Hedvig-ügy után ismét szembekerült Trnkával.

A szlovákiai OTP Bank károsultnak érzi magát, amiért a kezdetektől finanszírozta a projektet. A bank bírósági úton szeretné elérni, hogy a lakóházat zárják ki a Gapeja tulajdonából, amely a csődeljárás keretén belül már az aukciójára készül.

Martin Šabo, a bank szóvivője megerősítette, ez ügyben keresetet nyújtanak be. Hasonló keresettel élnek a Glance House fejlesztő cég eredeti tulajdonosai is.

A volt tulajdonosok közti perek feloszlásuk után kezdődtek. Jana Šlachtová, az egyik tulaj pedig ezalatt elintézte a lakóház átruházását a CDI nevű londoni garázscégre. Az átruházás Dobroslav Trnka levelének köszönhetően valósult meg, amellyel lehetővé tette a lakóház Speciális Ügyészség általi zárolásának feloldását. A CDI-től aztán a Glance House átkerült a Gapejához.

Az OTP Bank az egész átruházási ügyhöz készített 28 oldalas jogi elemzéséből kiderül, hogy az átruházásnak nem szabadott volna megvalósulnia, mivel az érdekelt cégek közti hatálytalan szerződéseken alapult. A szerződések mindazonáltal a jó erkölcsöt és a tisztességes üzleti alapelveket is sértik. Ugyanis a Glance House fejlesztő cég és a CDI társaság között Šlachtová vásárlóként és eladóként is fellépett, mégpedig egyedüliként. A dokumentum megállapítja, hogy a vásárlási ár nem születhetett a felek megegyezése alapján, mivel mindkét fél ugyanaz a személy volt.

Trnka közbelépésével az elemzés külön nem foglalkozik, csak egy bekezdésben említik. Ugyanakkor a zárásában megállapítja, hogy jogi szempontból továbbra is a fejlesztő cég a tulajdonosa az összes ingatlannak, amely végeredményben a Gapejáig jutott.

Érdekesség, hogy az OTP Bankot az a Roman Kvasnica képviseli, aki Malina Hedvig ügyében már szembekerült Dobroslav Trnka egykori főügyésszel.

Trnka nem nyilatkozik az ügyről, amelynek elejétől fogva állítja, hogy a törvénnyel összhangban cselekedett. A rendőrség továbbra is vizsgálja az ügyet, Trnkát egyelőre nem gyanúsítják. Šlachtová, illetve Igor Svitek, a szenci kataszteri hivatal vezetője, aki az átruházást jóváhagyta, viszont gyanúsított.

A Glance House-ügy kronológiája:

2008. február - Létrejött a Glance House nevű társaság. Robert Číž Axton nevű fejlesztésekkel foglalkozó társaságának emberei alapították. Az Axton már több, a Glance House-hoz hasonló projektet levezényelt.

2009. október - Ekkor kezdődtek a viták a cégnél. A Jana Šlachtovához közel álló személyek álltak szemben Robert Číž-zsel és feleségével, Adrianával. Šlachtová egyébként a társaság könyvelője és a projekt csendestársa volt.

2010. április - A Glance House átadása lezárult a használatba vételi döntéssel. Néhány tucatnyi ügyfél, aki előleget tett le korábban, és hitelt vett fel a lakásvásárlásra, már a beköltözésre készült.

2010. május - Jana Šlachtová levélben értesítette a perről a lakások majdani tulajdonosait. Leírta, hogy Číž és felesége jogtalanul vették át a társaság feletti irányítást. A projektet ezzel teljesen befagyasztották.

2010. június - Šlachtová feljelentése alapján letartóztatták Čížt és feleségét, vád alá helyezve őket csalás és sikkasztás ügyében. A Speciális Ügyészség ekkor blokkolta le az ingatlant.

2011. január - Číž levélben magyarázkodik az ügyfeleknek. Többek között azt írta, hogy azáltal lett gyanúsított, hogy valaki megtalálta a megfelelő barátait. "Nem látok rá okot, hogy a csődmaffiának kiszolgáltassam a vagyonomat és ezzel a szervezett bűnözést támogassam" - fogalmazott.

2012. január - A pereskedés miatt az ügyfelek továbbra sem juthatnak hozzá lakásaikhoz. Šlachtová a Sme megkeresésére elismerte, hogy az ügyben Marián Kočner nyújt számára tanácsokat, akivel ismerik egymást.

2012. május - Dobroslav Trnka, aki szintén Kočner ismerőse, levelet írt Šlachtová kezdeményezésére. Šlachtová ennek a levélnek köszönhetően elérhette, hogy feloldják a leblokkolt Glance House-t.

2012. október - Šlachtová Trnka levele alapján átíratja a Glance House-t a Gapeja cégre, amely ellen csődeljárás folyik, és szintén Kočner ismerőse, Štefan Ágh vezeti. Mindez a Speciális Ügyészség tudta nélkül történik.

2012. november - Kočner bejelentette, hogy megvásárolta a bank követelését, amely a projektet finanszírozta, és ezáltal kizárólagos zálogjogot gyakorolhat. Az ügyfelek számára jelezte, hogy árverés keretén belül jelentkezhetnek be a lakásokért. A rendőrség elkezdte vizsgálni a gyanús vagyoni átruházást, Trnka viszont nem nyilatkozik.

2013. február - A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség nyomozója vádemelési javaslatot tett a 42 éves Jana Šlachtová ellen, aki a lakóház ügyében a londoni székhelyű Commercial Development Investment, Ltd. (CDI) társaságot képviseli. Eredetileg károsultként szerepelt az ügyben a társaság. Šlachtovát azonban most a gazdasági nyilvántartási adatok meghamisításával vádolják. A rendőrség információi szerint az ingatlan jogellenes átruházása kapcsán 5 millió eurós kárt okozott.

SME/para