Pozsonyba látogat a magyar külügyminiszter

2013. március 12. - 14:26 | Belföld

Egynapos hivatalos látogatásra Pozsonyba utazik szerdán Martonyi János, szlovák partnere, Miroslav Lajčák meghívására - közölte az MTI pozsonyi irodájával a szlovák külügyi tárca sajtóosztálya kedden.

A két külügyminiszter szerdai találkozójának súlyponti témáit a két ország vegyes bizottságainak konkrét projektjei adják. Ezenfelül szót ejtenek majd a visegrádi négyek csoportjának közelgő magyar elnökségéről, valamint aktuális európai témákról.

Az egyeztetést követően Martonyi János és Miroslav Lajčák közösen adja át az idei Jó szomszédságért és megértésért-díjakat.

A 2008-ban alapított és immár ötödik alkalommal átadásra kerülő közös elismerést minden évben azok a személyek vagy intézmények kapják, akik és amelyek a legtöbbet tették a szlovákok és a magyarok közötti megértésért.

Martonyi Jánost délután Ivan Gašparovič államfő, majd Robert Fico miniszterelnök is fogadja. A hivatalos látogatás záróakkordjaként Martonyi János és Miroslav Lajčák megtekinti a szlovák Lúčnica és a magyar Honvéd néptáncegyüttesek közös fellépését a pozsonyi Pavol Országh Hviezdoslav színházban.

A magyar külügyminiszter hivatalos szlovákiai útjára nem sokkal Ivan Gašparovič magyarországi látogatását követően, s nem sokkal Robert Fico tervezett magyarországi útja előtt kerül sor.

(MTI)