Komoly tervek az ovikkal: Ingyenessé tennék, növelnék a gyereklétszámot és akár az állam is irányíthatná őket!

2013. április 7. - 12:39 | Belföld

Az oktatásügyi minisztérium szeretné megteremteni annak körülményeit, hogy a négy évnél idősebb gyermekek számára ingyenessé váljék az óvoda.

A tárca az oktatásügy állapotáról írt jelentésében írt erről. A jelentés megemlíti, hogy az Európai Unió célkitűzése, hogy 2020-ra 95%-osra nőjön a gyermekek óvodai betanításának aránya ebben a korban.

Amennyiben bevezetnék ezt az intézkedést, a szülőknek nem kellene fizetniük illetéket az óvodáért, csak az étkeztetésért, esetleg különféle körökért. A jelenleg hatályos jogszabály szerint sem kell fizetni az óvodáért, csak egy évvel az iskola előtt.

Iveta Lekeňová, a losonci Partizánska utcában lévő óvoda igazgatónője úgy véli, ez minden bizonnyal segítene. A pozsonyi Iľjušinova utcai óvoda igazgatónője, Mária Králiková hasonlóképp vélekedett, szerinte sem rossz az ötlet. Ugyanakkor hozzátette, hogy jobb ötletnek tartaná a kötelező óvodalátogatást a négy évnél idősebb gyermekek számára. "A szociálisan hátrányos helyzetű családokból érkező gyerekeket is jobban fel lehetne készíteni az iskolára" - jegyezte meg.

A kötelező óvodát javasolják az oktatásügyi szakszervezetek is, Peter Pollák romaügyi kormánybiztos pedig egyenesen azt szeretné elérni, ha ezt már hároméves kortól bevezetnék.

Az oktatásügy állapotáról szóló jelentés tartalmazza azt is, hogy a 2004-es 84,7%-hoz képest 2010-re 81,4%-ra csökkent az ötéves gyermekek aránya az óvodákban. Jelentősebben csökkent a 2-3 éves gyermekek aránya az ovikban, mégpedig a 2004-es 20,6%-ról 2010-re 7,8%-ra. Összességében az ilyen korú gyermekek körében 93%-ról 86%-ra csökkent az óvodába járók aránya.

Az oktatásügyi tárca célkitűzései között van az is, hogy az egy óvónőre eső óvodások átlagos létszáma a jelenlegi 12,5-ről az OECD átlagára, 14,4-re emelkedne.

Kiemelték, hogy meg kell teremteni a körülményeket ahhoz, hogy mind több gyermek járjon óvodába, és a növekvő létszámmal 2019-ig akár növelhetnék is az óvodák kapacitását, például azáltal, hogy összevonnák őket a bizonyos alapiskolákkal. A tervek szerint pedig nem is csak az önkormányzatok, hanem a helyi államigazgatási szervek is lehetnének az óvodák fenntartói.

SITA/para