Berényi Budapesten követelte a felvidéki autonómiát

2013. április 16. - 19:54 | Belföld

"A felvidéki magyarság megmaradásának alapvető feltétele az autonómia" - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának keddi budapesti ülésén.

A szlovákiai magyar politikus úgy fogalmazott: nem lehet senkinek sem érdeke, hogy ez a közösség megszűnjön, és épp a népességfogyásnak köszönhetően teljesen legitim kérés az autonómia.

Berényi József egyetértett azokkal a véleményekkel, miszerint Európában nincs hatékony kisebbségvédelmi modell, és amiket a 90-es években kitaláltak, azok ma már nem működnek.

Saját erőből nem megy?

Duray Miklós, az MKP korábbi parlamenti képviselője kijelentette: ha önmagukban nem erősödnek meg, hiába lesz változás az európai közgondolkodásban, nem mennek semmire. Ugyanakkor azt is megállapította, hogy a szlovákiai magyarok saját erejükből nem tudják majd kiharcolni az önkormányzatiságot.

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője arról beszélt, hogy az autonómiáról szóló párbeszédnek Szlovákián kívül akadálya nincs. Problémának látta ugyanakkor, hogy nincs a köztudatban, mit értenek alatta, mire jó, és sokszor nem eszközként, hanem végcélként tekintenek rá, a "csodavárás körébe" került ez a fogalom.

Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke célként jelölte meg, hogy a legfiatalabb generáció számára is nyilvánvalóvá tegyék az autonómia fontosságát, és az a közbeszéd tárgya legyen. Fontosnak tartotta, hogy a regionális választásokon is minél többen vegyenek részt, sok helyen ugyanis, ahol tömbmagyarság él, mégsem élnek a lehetőséggel, hogy magyar polgármester, és magyar többségű képviselőtestület legyen.

"A szlovák politika végleg felszámolná a magyar kisebbséget"

Csóti György (Fidesz), a bizottság alelnöke úgy fogalmazott: a szlovákiai politikai gyakorlat az elmúlt két évtizedben és a felvidéki magyarság drasztikus fogyása joggal felveti azt a feltételezést, hogy "a szlovák politika célja a magyarság teljes és végleges felszámolása a Felvidéken, természetesen nem 20. századi módszerekkel, (...) kikényszerített asszimilációval, és kikényszerített elvándorlással".

A kormánypárti politikus alapvető feltételnek nevezte, hogy a magyar kormány és a magyar politika támogassa az autonómia-törekvéseket, mint kiemelte: egy teljes Kárpát-medencei összefogás hozhat eredményt. Hangsúlyozta: ő a minden magyar felelős minden magyarért elvet vallja.

(MTI/parameter)