Berényi és Semjén Komáromban egyeztetett

2013. június 7. - 07:01 | Belföld

Nemzet és aktuálpolitikai, valamint gazdasági témák és a jövőbeli kilátások kérdései kerültek terítékre, ám az aktuális árvízhelyzetről is szó esett azon a pártközi egyeztetésen, amelyre a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) küldöttsége és a Magyar Közösség Pártjának (MKP) vezetői között került sor Komáromban csütörtökön.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a találkozót követő rövid sajtótájékoztatón azt mondta: a szlovákiai magyar párt képviselőivel a két párt közötti együttműködésről és a közép-európai régió erősödő szerepéről, valamint ennek összefüggéseiben a Magyarország által az utóbbi időszakban elért eredményekről beszéltek. Berényi József, az MKP elnöke a találkozó kapcsán arról számolt be: partnereiket tájékoztatták azokról a jövőbeli veszélyekről, amelyek a szlovákiai magyarságot érinthetik Szlovákia gyengülő gazdasági teljesítményének vonzatában.

Semjén Zsolt az egyeztetés egyik központi témája kapcsán azt hangoztatta: a következő időszakban Közép-Európa lesz az Európai Unió (EU) húzóereje, ennek kihasználására pedig a szoros együttműködés biztosít lehetőséget. Emlékeztetett: Magyarország 3 százalék alá szorította deficitjét, csökkentette államadósságát, és a GDP is növekedésnek indult, ami bizonyítja, Magyarország egy erősödő ország. Hozzátette: ebből az erősödésből természetszerűleg részesedni fognak a határon túl élő magyarok, köztük a felvidékiek is.

A KDNP politikusa a szlovákiai magyarság törekvéseivel kapcsolatban azt hangoztatta: fontos látni, hogy a magyar nemzetrész Szlovákiában soha nem kért olyan jogokat, amelyek ne lennének elfogadottak az egész EU-ban. "Amit mi kérünk, követelünk, az autonómia, a nyelvi jogok (...) az EU-ban általánosan elfogadott dolgok" - hangsúlyozta Semjén Zsolt. Hozzáfűzte: a Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja az a párt, amely legközelebb áll a Kereszténydemokrata Néppárthoz. Ezzel összefüggésben leszögezte: az idő is bebizonyította, hogy az etnikai alapú magyar párt jelenti a magyarság számára az érdekeinek és az értékeinek a védelmét és az érvényesülését.

Berényi József, az MKP elnöke az egyeztetés témái kapcsán elmondta: Szlovákia gazdasága már nem teljesít úgy, mint korábban, ezért takarékoskodás vár az országra, ami felveti annak veszélyét, hogy ennek kárát leginkább éppen a magyar intézmények látják majd. "Számunkra elfogadhatatlan, hogy a takarékoskodásra úgy kerüljön sor, hogy a magyar kisiskolákat be kelljen zárni, hogy az önkormányzatokat összevonják anélkül, hogy létrejönnének azok az intézmények, amelyek Magyarországon már működnek" - hangoztatta a nemzetiségi önkormányzatokra utalva a szlovákiai magyar párt elnöke. Hozzátette: arra kérte Semjén Zsoltot, hogy a most zajló intenzív kormányközi egyeztetések során "figyeljenek oda" ezekre a témákra.

A két pártelnök bejelentette: a KDNP és az MKP között megvalósult pártközi egyeztetést még az idén ősszel egy újabb, szélesebb körű találkozó keretében kívánják folytatni.

(MTI)