Állami pénzen könyvet adat ki magáról Gašparovič - tudományos célra!

2013. június 20. - 11:20 | Belföld

Ivan Gašparovičról két publikációt ad ki a Matica Slovenská kiadója, mindkettőt az elnöki iroda téríti.

Az Ivan Gašparovič, a Szlovák Köztársaság elnöke (Ivan Gašparovič, prezident Slovenskej republiky), illetve az Ivan Gašparovič: Beszédek és fellépések (Ivan Gašparovič: Prejavy a vystúpenia) című kiadványokból 200-200 darab készül az idén, összesen 9750 eurós költséggel.

Marek Trubač elnöki szóvivő elmondta, hogy az első egyfajta összegzés, míg a második az államfő beszédeit tartalmazza majd. Közlése szerint a publikációk összegzik az elnöki mandátummal járó hatáskörök gyakorlását, hazai és külföldi útjait, illetve ezek során elmondott beszédeit, az aláírt, illetve visszadobott törvényeket, valamint az elnöki irodához intézett polgári beadványokat. Trubač hangsúlyozta, hogy a könyvek nem kerülnek eladásra, hanem az egyetemek szakkönyvtárait gazdagítják tanulmányi, tudományos és archiválási célzattal. Leszögezte, hogy Gašparovič nem szerzője a könyveknek, ugyanis azt az elnöki iroda állítja össze.

A szóvivő emlékeztetett, hogy hasonló könyveket kiadnak más államfők is, például Václav Klaus. Azt ugyanakkor tudni kell, hogy esetében ő maga a szerző, könyvesboltokban árulják, és nem állami pénzen adták ki - közölte a Sme.

SME/para