Tisztogat a kormányhivatal – leváltották az Ifjú Szivek igazgatóját is

2013. június 28. - 12:51 | Belföld

A.Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos június 30-ával távozik a hivatal éléről, a kormányhivatal pedig már el is kezdett söprögetni, nem kis meglepetésre azonban az Ifjú Szivek igazgatóját, Hégli Dusánt is menesztették.

Tisztogat a kormányhivatal – leváltották az Ifjú Szivek igazgatóját is

Hégli a Paraméter érdeklődésére elmondta, hogy pénteken reggel fél kilenckor kapta az értesítést a kormányhivatal vezetőjétől, Igor Federičtől, hogy szintén június 30-i hatállyal felmondanak neki. Kifejtette, hogy indoklás nem szerepelt a levélben, hozzátéve, hogy jogilag nem kell indokolniuk a visszahívást.

„Mindez azért meglepetés, mert ezt megelőzte egy öthónapos ellenőrzés az Ifjú Sziveknél, amely gond nélkül zárult, májusban pedig egy új munkaszerződést kaptam, amellyel megerősítettek a pozíciómban” – szögezte le. Azt nem tudta megmondani, hogy mindennek köze lehet-e a kisebbségügyi kormányhivatalon belüli tisztogatáshoz, mivel az Ifjú Szivek esetében önálló jogi személyről van szó. A hivatal főosztályvezetőit, Bukovszky Lászlót, Dagmar Čerťanskát és Danica Brendzovát szintén elbocsátották.

„Nem tudom, mi történhetett május óta, ami biztos, hogy bemutattuk a Hontalanítás című előadást, mégpedig nagy sikerrel” – közölte. Kiemelte, hogy önmagában a visszahívásának biztosan semmilyen haszna nincs a kormányhivatal számára. „Anélkül viszont nem történik ilyen, hogy ne tudnák, ki fog odakerülni a posztra” – figyelmeztetett.

Elmondta azt is, hogy a kormányhivatalnak csak az intézmény statutáriusát, azaz az igazgatót van joga leváltani. Hogy az Ifjú Sziveknél további változások, cserék várhatók-e, arról a következő vezető dönthet.

Az ügyben kikértük a kormányhivatal állásfoglalását is, a sajtóosztályuk viszont mindössze annyit közölt, hogy a változtatásokkal kapcsolatban hétfőn komplex módon foglalnak állást.

-para-