A nyugdíjasokat védik a végrehajtók elől

2013. július 10. - 12:21 | Belföld

Magasabb lesz az az összeg, amely érinthetetlen marad végrehajtói eljárás keretén belül nyugdíjasok esetében.

November 1-jétől léphet életbe a törvénymódosítás, amely szerint a mindenkori létminimumnak megfelelő összeget garantáltan megkapják havonta azok a nyugdíjasok is, akik ellen végrehajtói eljárás van folyamatban. A Fico-kormány szerdán elfogadta az ide vonatkozó törvény módosítását.

A beterjesztett javaslat indoklásában az szerepel, hogy növelni szeretnék a nyugdíjasok számára biztosított pénzösszeget végrehajtás esetén.

A javaslatot rövidített eljárás keretén belül tárgyalják, amit az igazságügyi minisztérium a szociálisan érzékeny társadalmi csoportok sürgető védelmével indokol.

Jana Zlatohlávková, a minisztérium szóvivője elmondása szerint a jelenlegi összeg csak a létminimum 60%-át teszi ki, ám így azok a nyugdíjasok, akik például hitelt fizetnek, esetenként kénytelenek havi kevesebb mint 120 euróból megélni. A törvénymódosítás után azonban a létminimum teljes összegét, 194,58 eurót megtarthatják.

SITA/para