MAFFIAPER: Mikuláš Černák áll a dunaszerdahelyi lefejezés mögött?

2013. július 16. - 07:59 | Belföld

Újabb gyilkossággal vádolták meg Mikuláš Černákot - ő ölhette meg Hodosi Rudolfot (Kis Cine).

MAFFIAPER: Mikuláš Černák áll a dunaszerdahelyi lefejezés mögött?

A brutális gyilkosságra vélhetően minden dunaszerdahelyi emlékszik - 1997-ben egy reggelen Hodosi fejét egy belvárosi virágágyásban találták meg, testét pedig hetekkel később a Duna mellett.

A Kis Cineként ismert Hodosi Rudolf korábban Pápay Tiborral együtt ült a börtönben, és miután utóbbi is kijött, Hodosi kínált neki lakhelyet, majd vonta be az akkor Sipos Milán által vezetett alvilág köreibe birkózóként ismert bátyjain keresztül. Pápay aztán amolyan alvilági kiskatonaként az erőszakos bűncselekmények terén mutatott "elszántságának" köszönhetően lépkedett felfele a ranglétrán. Hodosi állítólag a később gépfegyverseorozattal meggyilkolt Csémi Mihállyal végezte ki Siposék és Sátor Lajosék "pénztárosát", a Keco néven ismert Kovács Tibort. Ekkor már hatalmi harcok dúltak a dunaszerdahelyi alvilág körében, aminek része volt az is, hogy Hodosi vállon lőtte Vida Tamást, Sipos amolyan jobbkezét, az alvilág "közgazdászát". Vidát egyébként később a nyugati lakótelepen egy garázssoron szintén gépfegyverrel végezték ki.

A Markíza televízió információi szerint Hodosit maga Černák gyilkolhatta meg. Černákot korábban már elítélték a dunaszerdahelyi alvilág két ismert alakja, Sipos Milán és Potasch Emil megölésével is.

A televízió információi szerint a napokban újabb vádemelési javaslatot nyújthatnak be a már mintegy fél tucat gyilkossági ügyben elítélt egykori rettegett maffiavezér ellen.

______________________________

Mikuláš Černák bizonyított bűnlajstroma:

1994. szeptember 22-én Liptovská Teplička községben lőtte nyakon Jozef Filip állítólagos rendőrségi informátort, majd holttestét elásták az erdőben. Černák elismerte, hogy részt vett a gyilkosságban, a közvetlen felelősséget viszont elutasította. A bíróság a többi gyilkossági esetben bűnrészességért ítélte el.

1994. december 2-án vált az alvilág áldozatává Jozef Štefan, akit Černák egy pisztollyal lábon lőtt, majd felgyújtották őt az autójában.

1997. február 5-én Černák irodájában történt a harmadik gyilkosság, Pavol Lenhart súlyos bűncselekmények szemtanúja volt, ezért végezték ki.

1997. március 7-én Černák részt vett a dunaszerdahelyi alvilág két ismert figurája, Sipos Milán és Potáasch Emil megölésében is. A Security 3 nevű cég telephelyéről látták elvinni a szőnyegekbe csavart holttestüket.

1997. március 25-én Černák egy késsel többször is megszúrta Gustáv Slivenský egykori rendőrtisztet a poprádi Gerlach hotelben. Az emberei később levágták a fejét, és elrettentésként kirakták egy autó motorháztetejére Poprádon. A teste többi részét elégették egy erdőben.

2000. június 27-én Černák a börtönből rendelte meg Marián Karcel meggyilkolását. Ezt a szintén ismert alvilági figura, Branislav Adamčo végezte el, akit jogerősen el is ítéltek az ügyben.

SITA/SME/para