A többnyelvű választási értesítők megtartásáért gyűjt aláírásokat az MKP és az OKS
Aláírásgyűjtésbe kezdett a Magyar Közösség Pártja (MKP) annak érdekében, hogy a belügyi tárca által készített új választójogi törvény ne szüntesse meg a választási értesítők többnyelvűségét.
A belügyminisztérium műhelyéből származó, tárcaközi egyeztetés alatt álló új választójogi törvény a tervek szerint már jövőre hatályba lépne. Az egyik vitatott változtatás az, hogy nem tartanák meg azt a néhány éve bevezetett gyakorlatot, hogy azokon a településeken ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, a kisebbség nyelvén írt választási értesítőket is kézbesítenek.
A törvénytervezet eltörölné ezt a pozitív gyakorlatot - olvasható az MKP sajtóosztálya által az MTI-hez eljutatott állásfoglalásban. A minisztérium tervezete a magyar nyelv használatát csupán egy rövid tájékoztatásra korlátozná, amely a szavazás módjáról szólna - írták.
Az MKP által indított, és a Polgári Konzervatív Párt (OKS) által támogatott kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a "tömeges véleményezés" jogcímén bekapcsolódhassanak a készülőben lévő törvény egyeztetési folyamatába, és elérjék, hogy az összes választással kapcsolatos hivatalos tájékoztatás kétnyelvű legyen azokon a településeken, ahol arra eddig is lehetőség volt. "Az MKP hasonló témákban továbbra is folytatja az együttműködést az OKS-szel" - mondta Berényi József, a parlamenten kívüli párt elnöke.
500 aláírást szeretnének összegyűjteni, ez azt jelentené, hogy a belügyminisztériumnak foglalkoznia kell javaslatukkal. Az íveket auguszutus 2-ig lehet aláírni, ezt egyébként Peter Osuský, a liberális SaS parlamenti képviselője is megtette.
Berényi József az MTI-nek azt mondta: céljuk elérése több szempontból is fontos. Részint, mert a kétnyelvű tájékoztatás a választásokon magasabb részvételt biztosíthat, másrészt pedig, ha észrevételeik bekerülnének az új törvénybe, azzal az állam lépést tenne a nemzeti kisebbségek "egyenjogúsításának" irányába.
(MTI/parameter)