Intézményesül a homofóbia és fajgyűlölet Szlovákiában?

2013. július 29. - 11:55 | Belföld

Nem tetszik a szlovák külügyminisztériumban kidolgozott emberi jogok megőrzését és védelmét szolgáló stratégiai dokumentum a KDH-nak (Kereszténydemokrata Mozgalom). A párt alelnöke, Miroslava Szitová szerint erősen érződik rajta a „faji lobbi“ hatása. Ezzel szemben Szitová szerint a dokumentum nem tartalmaz bizonyos kormányprogramban rögzített prioritásokat.

„Ezzel ellentétben a kisebbségi jogokra, nevezetesen, a melegek és transzneműek jogait hangsúlyozza a dokumentum, ami a többséggel szembeni diszkriminációnak számít“ – jelentette ki a KDH alelnöke. Hozzátette még, Robert Fico kormányának céljait elsősorban a kormányprogramnak kellene meghatároznia, amely szerint a kormány szociális politikájának középpontjában a hagyományos családmodell áll.

„A hagyományos, működőképes családmodell, középpontjában az anyával és az apával, a szlovák nemzet és az egész civilizáció megmaradásának záloga” – így Szitová.

A napokban a Szlovák Püspöki Konferencia követelte testületileg a külügyminisztertől, Miroslav Lajčáktól, hogy a szóban forgó emberi jogi dokumentumból teljes egészében töröljék a melegek és transzneműek jogait taglaló fejezetet, egyszersmind ne használják a dokumentumban a „faji egyenlőség” szóösszetételt…

sita/para